Pocsék helyzetben az építőipar

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6, az előző hónaphoz képest 2,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

2024 augusztusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 3,2, az egyéb építményeké 10,2 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,1 százalékkal kisebb volt a júliusinál.

2024 augusztusában az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelése elmaradt az egy évvel korábbitól, az épületeké 3,2, az egyéb építményeké 10,2 százalékkal.

(Forrás: KSH)
(Forrás: KSH)

Az építőipari ágazatok közül az épületek építése esetében 7,3, az egyéb építmények építésénél 30,8 százalékkal csökkent a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 11,5 százalékkal bővült.

A megkötött új szerződések volumene 19,6 százalékkal visszaesett. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 27,1, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 11,1 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 22,8 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 5,8 százalékkal csökkent, az egyéb építményekre vonatkozóké 51,4 százalékkal nőtt.

2024 első nyolc hónapjában az építőipari termelés volumene 1,8 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz mérten - közölte a KSH.
 

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo