Pályázhatot hirdettek fiatal agrárkutatóknak

Nemzeti Agrártehetség Program néven hirdet pályázatot agrár területen tevékenykedő doktoranduszoknak és fiatal kutatóknak a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ. A 1,5 millió forintos elismeréssel a hazai mezőgazdaság számára fontos, versenyképes, a mindennapi gyakorlatban alkalmazható hazai kutatási eredmények létrejöttét kívánja a központ elősegíteni.

Három doktorandusz hallgató és három fiatal kutató részesülhet a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ fejenként 1,5 millió forintos díjazással járó pályázatában, amelynek célja, hogy támogassa és elismerje azokat az agrárkutatókat, akik a hazai mezőgazdasági gyakorlatot versenyképes fejlesztésekkel segítik.

„Különösen fontosnak tartjuk, hogy támogassuk a fiatal, tehetséges magyar agrárkutatókat és felkaroljuk munkásságukat. Sokukban megvan a lendület, az erő és már egy egészen újfajta, 21. századi kutatói szemléletet képviselnek. Ez a frissesség pedig hosszútávon nélkülözhetetlen erőtartalékot jelent hazánk versenyképes agráriumának megteremtésében” - mondta prof. Dr. Gyuricza Csaba a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.

A pályázaton olyan doktoranduszok indulhatnak, akik agrár-felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, aktívan szerepet vállalnak a hallgatói, oktatói, kutatói életben és sikeres abszolutóriumot tettek. A pályázók másik köre a fiatal kutatókra terjed ki, akik jogviszonyban állnak valamelyik, az Agrárminisztériumhoz tartozó kutatóintézettel, agrár-felsőoktatási intézménnyel, vagy annak valamely kutatóintézetével és kiemelkedő szakmai, kutatói, oktatói és publikációs tevékenységet tudnak felmutatni.

A NAIK a pályázatokat a mezőgazdaság kiemelt témáiban várja: növénytermesztés, kertészet; állattenyésztés; erdő- és vadgazdálkodás; halászat és halgazdálkodás; természetvédelem, ökológia; biotechnológia és élelmiszeripar, feldolgozóipar.

Benyújtási határidő: 2019. november 15.

További részletek itt>>>>

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo