Palkovics László bejelentette: holnap indul a k+f cégek pályáztatása a támogatásokra

A vállalkozások 2020. április 15-étől pályázhatnak a kutatás-fejlesztési bértámogatásra, április 16-ától pedig az általános munkahelyvédelmi bértámogatásra - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a gazdasági élet képviselőivel tartott videokonferencián.

„A Gazdaságvédelmi Akcióterv kiemelt célja a munkahelyek védelme, helyreállítása és újak teremtése. A vállalkozások az intézkedések bejelentése után egy héttel már pályázhatnak az elsőként elérhetővé váló célzott támogatásokra” – hangsúlyozta a tárcavezető.
A kormány 40 százalékos bértámogatást vállal a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor munkavállalóinak megtartása érdekében három hónap időtartamra. A támogatást többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják a cégek. A lehetőség kiterjed minden kutatás-fejlesztést végző, nem költségvetési szerv munkáltatóra, így a teljes nemzetgazdaságot, minden ágazatot érint.

A munkahelyvédelmi bértámogatási programban az állam átvállalja a munkavállalók kieső jövedelmének egy részét a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás idejére. A támogatási időszak három hónap lehet, a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a kérelem beadásától számítva megőrzi, a folyósítást követően pedig legalább egy hónapig fenntartja dolgozói létszámát. A programban azok a Munka törvénykönyve szerint foglalkoztatott munkavállalók vehetnek részt, akik a veszélyhelyzet kihirdetése és a kérelem benyújtása közötti időszak alatt megszakítás nélkül foglalkoztatásban álltak a munkáltatónál, akár „home office” keretében is.

A miniszter hozzátette: „A gazdasági szereplők kérése alapján a tárca megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy a Munka törvénykönyve szerint foglalkoztatottakkal rendelkezők mellett a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) fizető vállalkozások is élhessenek a bértámogatással.”

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo