Az ígéret és a készpénz között elég nagy a különbség - jelentette ki Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke arra reagálva, hogy az állam korábban milliárdokat kívánt befektetni az utánpótlás nevelésébe. A Bozsik program gyakorlatilag most veheti kezdetét, azaz egy október 13-án megkötött szerződés tényleges finanszírozás a labdarúgás legifjabb generációja javára. Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója, valamint Hernádi Zsolt, a Mol Rt. elnök-vezérigazgatója a hitelintézet, illetve az olajtársaság nevében 275-275 millió forintot juttat az MLSZ-nek. A bank első embere a Piac & Profitnak kijelentette, minden egyes forint sorsáról tudni kíván a két adományozó intézmény, azaz ténylegesen ellenőrzik a költést. A hitelintézet a minőséget és a teljesítményt kívánja elősegíteni szponzorációs politikájával is. A támogatók egyébként úgy gondolják, hogy az utánpótlásra fordított összeg nem minősül kidobott pénznek. Bérekre, tornákra való utazás költségeinek fedezésére, felszerelésre szánják az első évi támogatást. Vélhetően hosszabb távon is pénzhez jut az MLSZ a hitelintézet és az olajtársaság segítségével. Mezei György, az OTP-Mol-Bozsik labdarúgó akadémia irányítója szerint a pénz biztonságosan elindíthatják a jövő májusig tartó körzeti tornákat. A sok tízezernyi gyermek tehetségkutató vetélkedője arra jó, hogy a legtehetségesebb 800 fiú és leány korosztályos válogatottjára ráakadjanak.
OTP-Mol gól az utánpótlás javára
Váratlanul nagy pénzzel támogatja az OTP Bank és a Mol a labdarúgás utánpótlását. A több mint 500 millió forintból felszereléseket vásárolnak, béreket fizetnek az OTP-Mol-Bozsik labdarúgó akadémiának.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.