Összecsapnak a 300 ezres és 3 milliós négyzetméterárak a lakáspiacon

Tovább mérséklődött a lakásárak éves emelkedésének üteme, miközben havi összevetésben az egyes országrészek között jelentős eltérések alakultak ki az ingatlan.com júliusi lakásárindexe szerint.

A megyeszékhelyek használtlakás-piacán Debrecen áll az élen 1,04 millió forintos medián négyzetméterárral, majd Szeged 980 ezer, Székesfehérvár 954 ezer forinttal következik. A legolcsóbb Salgótarján 312 ezer forintos négyzetméterárral, Békéscsabán 541 ezer, Miskolcon pedig 609 ezer forint a medián. A legdrágább és a legolcsóbb megyeszékhely árszintje között így több mint háromszoros a különbség.

Korszakforduló a lakáspiacon is – erre számíthatunk 2027-ben

„Ha a lakások áremelkedését fékező aktuális folyamatok kitartanak az év végéig, akkor 2027-ben mind a használt, mind pedig az új lakások esetében 10 százalék alá csökkenhet az éves lakásdrágulás üteme. A KSH adatai alapján utoljára erre 2016-ban volt példa, ami jól jelzi azt is, hogy milyen korszakforduló előtt áll a lakáspiac a következő időszakban.” – fogalmazta meg várakozásait az ingatlan.com szakértője.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo