Óriási bukást hozott a turisták hiánya

Tavaly 15,5 milliárd euró bevételkiesést szenvedett el Párizs és környékének vendéglátó- és szállodaipara a járvány miatt lecsökkent forgalom következtében a regionális turisztikai hivatal hétfői jelentése alapján.

A turisztikai és üzleti céllal érkező látogatók száma az átlagos 50 millióról mintegy kétharmadával, 17,5 millióra csökkent, az ágazat bevétele pedig 6,4 milliárd euróra esett tavaly a 2019-es 22 milliárdról.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú korlátozások gyakorlatilag felszámolták a tengeren túli érkezéseket. A nyári szezonban, július-augusztusban 18 százalékkal a német turisták tették ki a látogatók legnagyobb csoportját. A második legnagyobb csoportot a brit, a harmadikat a holland, majd a belga és az olasz turisták alkották.

A legkedveltebb turisztikai célpontok, például a Versailles-i kastély vagy a Musée d’Orsay is hatalmas forgalomkiesést szenvedtek el. A múzeumok 140 napig voltak bezárva tavaly, a Louvre látogatottsága így 72 százalékkal, a Versailles forgalma pedig 76 százalékkal csökkent 2019-eshez képest.

A szállodák többsége az üzleti és turisztikai utazók elmaradása miatt március közepe és május vége között, valamint október végétől kénytelen volt bezárni. A tavaly teljes évben a vendégéjszakák Párizs térségében 68 százalékkal csökkentek a 2019-eshez képest. A bérlakások és apartmanok forgalma kevésbé, 55 százalékkal csökkent. A nemzetközi utazók kiesése elsősorban a párizsi belvárosi hotelek, valamint a luxusszállodák forgalmát vetette vissza.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo