Óriási bajba kerülhet a brit autóipar, ha elbénázzák a Brexitet

Aggódnak az autógyártók, a bizonytalan jövő veszélybe sodorhatja az ágazatot.

„Kiüti” a brit autóipart, ha a brit EU-tagság megszűnése után nem sikerül szabadkereskedelmi megállapodást kötni az Európai Unióval - áll a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) szerdán Londonban bemutatott éves szektorjelentésében.

Pillanatok alatt óriási veszteségek alakulhatnak ki

A tanulmány szerint ha a kereskedelmi megállapodás nélküli Brexit miatt vámeljárásnak kell alávetni a brit autógyárak alkatrészimportját, az ebből eredő szállítási késések minden egyes perce 50 ezer font (csaknem 20 millió forint) kiesést okozna a szektornak meg nem termelt bruttó hozzáadott érték formájában.

Az SMMT szerint ez bénító hatású fennakadásokat okozna a brit autóipar működési modelljében, amely arra épül, hogy a gyártási folyamathoz szükséges részegységek szinte a felhasználás pillanatában érkeznek az üzemekbe.

A szakmai szövetség szerint mindezt évi 4,5 milliárd font (1800 milliárd forint) vámteher tetézné, és ez együtt kiütéssel felérő csapást mérne a brit autóipar versenyképességére, megsemmisítve azokat az eredményeket, amelyeket a szektor az elmúlt évtized rendkívüli mértékű növekedési teljesítményével elért.

Az SMMT tanulmánya szerint az EU vámuniója és egységes belső piaca által biztosított akadálytalan kereskedelem révén a brit autóipar éves kereskedelmi forgalmának értéke a tíz évvel ezelőtti globális pénzügyi válság recessziója óta 118 százalékkal, a 2009-ben mért 47 milliárd fontról 2018-ban 101 milliárd fontra emelkedett.

Kép: Shutterstock

Ugyanebben az időszakban a Nagy-Britanniában gyártott autók száma több mint 50 százalékkal nőtt, és a termelés több mint 80 százaléka exportpiacokra, zömmel az Európai Unióba irányul - áll az SMMT jelentésében. A szakmai szervezet tanulmánya szerint Nagy-Britannia és az EU évente 3,3 millió új autót forgalmaz az egymás közti kereskedelemben. Nagy-Britannia évi 5,2 milliárd font értékű autóipari részegységet exportál a kontinensre, az uniós társállamok autógyáraiba exportált brit motorok éves értéke pedig 2,9 milliárd font.

Nagy-Britanniában tavaly 1,52 millió autó készült, de ha nem lesz kereskedelmi megállapodás az Európai Unióval, ez a szám 2024-ig egymillióra zuhanhat - áll az SMMT tanulmányában.

A megállapodás nélküli Brexit kockázataira a Nagy-Britanniában gyártott autók felét előállító japán autóipari vállalatok is figyelmeztették már a brit kormányt.

A Toyota nagy-britanniai részlegének vezérigazgatója, Marvin Cooke nemrégiben arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a vámeljárások okozta késések miatt akár csak egyetlen részegység nem érkezik meg időben valamelyik EU-beszállítótól, akkor lehetetlenné válik a gyártás a cég angliai üzemében a fennakadás idejére.

Cooke szerint a Toyota angliai gyárába átlagosan 37 percenként érkeznek a kamionok az európai beszállítók által gyártott részegységekkel, és egynapi leállás is komoly veszteségeket okozhatna, mivel az üzem napi termelési értéke 12 millió font (4,7 milliárd forint).

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo