Orbán Viktor magyar hangja szerint csődhullám közeleg

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint vállalkozások tömege megy majd csődbe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) drasztikus kamatemelése miatt. A cégek ilyen feltételek mellett nem tudnak megfizethető hitelhez jutni.

Virágh Barnabás az MNB alelnöke pénteken közölte, hogy a jövőben egynapos gyorstendereket írnak ki 18 százalékos kamattal. Ehhez a kamatfolyosót is jócskán kiszélesítették. A kamatfolyosó-tetejét pedig 25 százalékra emelték.

Parragh László erre a bejelentésre reagált a Portfolio-nak.

A mai, drasztikus kamatemelés egyáltalán nem transzparens és teljesen váratlanul érte a vállalati szektort. Sorra hívnak a cégvezetők, hogy ami most történik, az halálossá válhat számukra.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta, a döntés szembe megy a kormányzati gazdaságpolitikával, amely mindeddig növekedéspárti volt, tehát amibe nem fér bele, hogy kiszárítva a hitelpiacot, recesszióba taszíthatják a gazdaságot.

Parragh László szavai azért figyelemreméltók, mert az utóbbi években az MKIK elnöke gyakorlatilag mindenben támogatta a Fidesz gazdaságpolitikáját. Vendége volt feleségével együtt a zártkörű kötcsei Polgári Pikniknek, ahová hagyományosan csak bizalmi emberek kapnak meghívót és az ott elhangzottak nem nyilvánosak.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és felesége, Parragh Bianka érkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a Polgári Piknikre a kötcsei Dobozy kúriánál (Fotó: Varga György / MTI)

Külön érdekesség, hogy Parragh László neje a Magyar Nemzeti Bank legfőbb döntéshozó testületének, a Monetáris Tanácsnak a tagja. Itt Parragh Bianka együtt dolgozik az MNB elnökével és alelnökével. Reméljük azért válás nem lesz ebből a konfliktusból, hiszen a Monetáris Tanács legfontosabb feladata a jegybank kamatainak meghatározása az árstabilitás, mint fő cél védelme érdekében. A Tanács a törvény szerint havonta legalább kétszer ülésezik, így október 14-én pénteken is ezt tette és közleményük szerint a Parragh László által katasztrofálisnak minősített döntés itt született meg felesége közreműködésével.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.

Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo