Öngondoskodás járadéklevéllel

Jó üzlet lesz járadékot fizettetnünk magunknak a bankkal mindaddig, ameddig a kormányzat – parlamenti segédlettel persze – netán mégis valóra váltja kamatadó tervét. Az OTP Bank Rt. mindenesetre bevezeti a piacra jelzáloglevél újdonságát, a tízéves futamidejű, kedvező hozamú járadéklevelét.

Öngondoskodási formának is megfelel az OTP Bank Rt. szeptember – majd pedig minden hónap – első két hetében jegyezhető újdonsága, az OTP Járadéklevél. A hitelintézet az eddigi gyakorlatából ismert egyéves és hároméves lakossági jelzálogleveleit gyarapítja a 10 éves futamidejű értékpapírral. A hozamot nem minden ok nélkül tekinti a bank – és a terméket bemutató Lantos Csaba vezérigazgató-helyettes – versenyképesnek, mivel az 90,04 százalék. A pénzintézet segít az érdeklődőknek a számolásban is, miszerint, ha valaki 500 ezer forintot fektet be, havi 6250 forintot kaphat számlájára, 2 millió esetében 25 ezer forintot, 5 milliós befektetésnél 62500-at. A hitelintézet információiból is kitetszik, jó üzlet lesz járadékot fizettetnünk magunknak a bankkal mindaddig, ameddig a kormányzat – parlamenti segédlettel persze – netán mégis bevezeti a kamatadót. Ennek a köztehernek a híre hónapok óta „él”, bár ésszerűségét mindazok megkérdőjelezik, akik emlékeznek rá: nem is olyan túl régen még hónapokig nettó adós volt a lakosság, többet hitelezett, mint amennyit megtakarított. Lantos Csaba is azt vélelmezi, hogy egyelőre eltekint a kamatadótól a jövő évi adótörvényekről döntő kormányzat. Az biztos tehát, hogy a szeptember elejétől 221 helyen jegyezhető járadéklevelet sem sarcolják meg az idén, s így jó okuk lesz mindazoknak vásárolniuk, akik – például nyugdíjba menetelükkor – nagyobb összeghez jutnak, s fontosnak találják, hogy hónapról-hónapra gondoskodjanak saját apanázsukról. Hasonlóan segíthetnek a szülők a még tanuló gyereküknek – ajánlja az OTP Bank.

A 10 éves futamidejű jelzáloglevelek jegyzésére az OTP Jelzálogbank által indított 500 milliárd forintos keretösszegű kibocsátási program jegyzési dátumai és módozatai megegyeznek az egyéves jelzáloglevelekével. Egy befektető minimum 100 ezer forint értékben jegyezhet, s mivel nincs a kibocsátandó értékpapír mennyisége korlátozva, a hitelintézet ügyfelei tetszőlegesen jegyezhetik a járadéklevelet. Az értékpapírnak értelemszerűen a különböző jegyzési időszakok alatt a jegyzési árfolyama eltérő lehet, de előre rögzített árfolyammal találkozik a befektető.

Az OTP Bank Rt. az új termék megjelenésének alkalmát is megragadta arra, hogy jelzálogbanki tevékenységét minősítse. Ehhez egy specialista intézmény adatait használta fel, miszerint a Moody’s „A1”-es kategóriába sorolta az OTP Jelzálogbank forintban denominált jelzálogleveleit, azaz az állampapírokkal megegyező a biztonságosságuk.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo