Olaszországban márciusban már csökkentek az árak

Olaszországban márciusban az előzetes becslésben szereplő 7,7 százalék helyett 7,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután februárban 9,1 százalékos emelkedést mértek - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat végleges adatként.

Tavaly május óta a márciusi a legalacsonyabb inflációs ráta Olaszországban.

Jogos az öröm (Fotó: deposutphotos)
Jogos az öröm (Fotó: deposutphotos)

Az Istat végleges adatai alapján a fogyasztói árak havi összevetésben 0,4 százalékkal csökkentek az előzetes becslésben szereplő 0,3 százalék helyett. Februárban a havi szintű infláció 0,2 százalék volt.

Az olaszországi infláció márciusi mérséklődésének oka elsősorban a bázishatás. Az energiaárak egy évvel ezelőtt az ukrajnai háború miatt meredek emelkedést mutattak. A bázisban így első alkalommal jelenik meg az akkoriban megemelkedett energiaárak hatása, leváltva a háború előtti alacsonyabb szintet.

Az Istat közleményében megjegyezte, hogy az éves szintű infláció lassulását elsősorban az energiaárak mérséklődése okozta. Az olasz statisztikai hivatal adatai szerint az éves árnövekedés mérséklődése nagyrészt a nem szabályozott energiaárak hatásának köszönhető. A nem szabályozott energiaárak éves emelkedése 18,9 százalékra mérséklődött márciusban a februári 40,8 százalék után. A szabályozott energiaárak pedig márciusban 20,3 százalékos csökkenést mutattak, míg februárban 16,4 százalékosat.

A feldolgozott élelmiszerek, a nem tartós fogyasztási cikkek és a szállítással kapcsolatos szolgáltatások esetében is lassult a fogyasztói árak növekedési üteme márciusban. Ugyanakkor a feldolgozatlan élelmiszerek, a dohánytermékek, valamint a rekreációs és kulturális szolgáltatások ára gyorsuló ütemben emelkedett az év harmadik hónapjában.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) márciusban éves szinten 8,1 százalékra csökkent a februári 9,8 százalékról, havi összevetésben pedig 0,8 százalékos emelkedést mutatott a februári 0,1 százalék után. Az előzetes becslésben 8,1 százalékos éves szintű és 0,8 százalékos havi szintű HICP-adat szerepelt.

Az energiaárak és feldolgozatlan élelmiszerek árának figyelembevétele nélkül számított maginfláció a februári rekordmagas 6,3 százalék után nem változott márciusban Olaszországban. (MTI)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo