Okostelefon- és chetfüggők lettek a munkavállalók, ez nagy veszteséget termel a munkaadóknak

A kiégéstől szenvedő munkavállókra fordított éves bérköltség 34 százaléka is kárba mehet.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Digitális önmegtartóztatás – érdemes belefogni

A fentiek mellett a hosszabb távú kedvezőtlen következmények között a kiégést is fontos megemlíteni, mely olyan súlyos problémává kezd válni világszerte, hogy a WHO is felvette a hivatalosan diagnosztizálható megbetegedések sorába. A kiégés mögött a krónikus munkahelyi stressz áll, melynek kezelésére nem fordítanak kellő figyelmet. A jelenség pedig már a vállalatok számára is komoly kihívást jelent, hiszen az ezzel küzdő dolgozók többnyire elveszítik motivációjukat és kreativitásukat, illetve a munkahelyi teljesítményük is jelentősen csökkenhet. Mindkét fél érdeke tehát, hogy az alkalmazottaknak lehetőségük legyen a teljes kikapcsolódásra és a digitális kitettségtől való legalább időszakos elszakadásra, ami már rövid távon kifejti pozitív hatásait: a magukat különböző módszerekkel „detoxikálók" kiegyensúlyozottabbnak és stresszmentesebbnek érzik magukat, jobb alvásminőséget érhetnek el, ráadásul az általános hangulatuk is javul és elbúcsúzhatnak a krónikus ingerlékenységtől. De hogyan érdemes belefogni, milyen trükköket lehet bevetni?

  1. Időkorlátok között
Az első és legfontosabb lépés, hogy határokat szabjunk a mobileszközök használatának és a munkahelyi feladatok böngészésének: jelöljünk ki olyan időszakokat (akár a hét bizonyos napjait vagy egyes napszakokat), amikor a telefonunk beállításait használva automatikusan kikapcsoljuk az értesítéseket, így a pihenést nem zavarhatja meg semmi.
  1. A nyugalom szigete
Ne csak időben, hanem térben is válasszuk el egymástól az üzleti és privát szférát! Hiába dolgozunk sokat home office-ban, legyen olyan fix szoba vagy akár csak egy sarok egy kényelmes fotellel, ahová nem férkőzhetnek be a munkahelyi tennivalók.
  1. Együtt könnyebb
Mint ahogy minden hasonló mentális kísérletnél, ebben az esetben is fontos a környezet támogatása és közreműködése. A legjobb az, ha társakat keresünk a „leszokáshoz", legyen szó akár kollégákról, akár barátokról. A munkatársaknak, családtagoknak pedig nyugodtan mondjuk meg, hogy bizonyos időszakokban nem fogunk válaszolni az üzenetekre, hívásokra.
  1. „Pótcselekvések"
A figyelemelterelés, a fölös energiák, késztetések átcsatornázása is jó módszer lehet a digitális függőségtől való szabaduláshoz. Különösen akkor járhatunk jól, ha egy új, számunkra élvezetes tevékenységet választunk ehhez – bármit, ami feltölt és örömet okoz. Sőt, ha egy eddig ismeretlen sportágat próbálunk ki, a testi-lelki egészségünk érdekében is többet tehetünk.

Nem a babzsák és a jóga váltja meg a világot, átfogó változásra van szükség a vállalati kultúrában

A vállalatok természetesen egyre inkább kezdik felismerni, milyen fontos a munkavállalók mentális egészségének ápolása – különösen a néhol valóban monoton, a képernyők előtt töltött sok-sok órát igénylő IT-pozíciók kapcsán juthatnak eszünkbe a csocsóasztalok, babzsákok és a kikapcsolódást nyújtó videójátékok. A tapasztalat azonban többnyire az, hogy a menedzsment egyelőre hajlamos félreérteni, mi is szolgálja igazán a kollégák elégedettségét és hosszabb távú elköteleződését. Céges jógaórák, közös reggelik, időgazdálkodás-tréningek – globális becslések szerint ma már tízből kilenc vállalat kínál rekreációs programokat munkavállalóinak, miközben ők arra panaszkodnak, hogy gyakran nem bíznak meg bennük kellően a feletteseik, nem kapnak igazi felhatalmazást a rájuk bízott munkakörökben, a hivatalos munkaidőn kívül is rendelkezésre kell állniuk, vagy éppen annyi feladattal halmozzák el őket, hogy azokat képtelenek naprakészen ellátni. Hol lehet a megoldás?

„A munkavállalói elégedettség és a kollégák mentális egészségének megőrzése kapcsán ma már nem elegendő a felszínt kapargatni, különös tekintettel a techszektorra, ahol valóban nagy a verseny a tehetséges munkaerőért. A divatos kiegészítőkön és juttatásokon, céges programokon már átlátnak a munkavállalók, és pontosan felismerik, ha nem áll mögöttük egy a szervezet egészét átható, őszinte és állandó vállalati értékrendszer. Ezért mindenekelőtt a stabil cégkultúra kialakítására kell törekedni, mely azonban emellett rugalmasan képes reagálni a folyton változó körülményekre. Ráadásul miközben a járványhelyzet új normalitást hozott az üzleti világba is, még inkább fokozta a kollégák kitettségét a digitális függőségnek – ezért mind a csapatépítésben, mind az eredményes közös munkavégzésben meg kell találni az új utakat" – mondja Gönczy Gábor, az információ-technológiai megoldásokat nyújtó Stylers Group ügyvezető-tulajdonosa.

Véleményvezér

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa 

Érdemes újragondolni előítéleteinket.
Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa

Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa 

Félárbócon Amerika zászlaja.
Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek 

Több mint 11 év munka kell egy átlagos budapesti lakáshoz.
Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo