Nyugatra indultak a magyar napelemes szakemberek, ott dübörög a piac nálunk lefagyott

Miközben a napelem üzletág egész Európában dübörög, és soha nem látott méretekben telepítik a háztartási, vállalati kis erőműveket, sok esetben energiatároló berendezésekkel egyebkötötten, addig Magyarországon mintha ez az iparág afféle tetszhalott állapotban lenne már hónapok óta.

Igaz, ha pusztán az újonnan létesülő erőművek teljesítményét nézzük, akkor látszatra minden rendben van, azonban a számok mögé nézve drámai változás van kibontakozóban.

Kihívás előtt a napelem telepítő vállalatok

A lakossági fogyasztók körében nagy a bizonytalanság, hiszen továbbra sem tisztázódott a tavaly életbe lépett módosulások sora. Nem lehet tudni, hogy mire valaki elszánja magát egy ilyen beruházásra, netán össze is gyűjti az ahhoz szükséges összeget, érvényesek lesznek-e még azok az előírások, amelyekhez korábban igazodott. Szenyán Endre, a szektor egyik legjelentősebb vállalkozása, a kivitelezőként és oktatócégként is működő A1 Solar Kft. ügyvezetője szerint ez a bizonytalanság nemcsak a megrendelőket érinti, de jelentős elvándorlást okoz a szakmából, amit később akkor is nehéz lesz majd helyreállítani, ha újból beindulnak a pályázatok és felpörögnek a megrendelések.

A minőségi munkaerő távozik (Fotó: KRQ)
A minőségi munkaerő távozik (Fotó: KRQ)

Az, hogy átmenetileg megszűnt a visszatáplálási lehetőség az újonnan létesülő napelemes rendszereknél, illetve nem lehet tudni részleteket az idei év végével megszűnő szaldós elszámolás után életbe lépő úgynevezett bruttó elszámolásról, olyan nehézségeket okoz ezen a piacon, amire felelős vállalatvezetőként nehéz felkészülni – mondta. Példaként említette, míg ők korábban akár húsz kivitelező csapattal is dolgoztak, hogy teljesíteni tudják a megrendeléseket, mára ez drasztikusan lecsökkent, ilyen kiszámíthatatlan körülmények között alig két-három brigádnak tudnak munkát biztosítani.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo