Nyitva van az elektronikus adókapu

Már 650-700 ezren regisztráltatták magukat, vállalkozásukat, belépve az ügyfélkapun elektronikusan tesznek majd eleget a járulékbevallási kötelezettségnek.

Az okmányirodák hatalmas rohamra számíthatnak, mivel 350 ezer adóalanynak, aki még mindig nem regisztráltatta magát a járulékbevallás informatikai rendszeréhez, felszólítást küld az adóhatóság is. Ezt a levelet - nem lenne kötelessége az APEH-nak - ismétlésnek kell tekinteni, hiszen az érintett adózók már tudhatják egy ideje ebbéli törvény kötelezettségüket. Nagy József, az adóhatóság szóvivője a Piac és Profit november 9-i e-Magyarország konferenciáján külön sajtótájékoztatót tartva elmondta, hogy egyébiránt éppen most fogadta el a kormány az adócsomag azon törvénytervezetét is, amelyik könnyítéseket, anyagi érdekeltséget jelent a vállalkozásoknak, amennyiben az elektronikus bevallási eszközök kínálta lehetőségeket alkalmazzák, illetve érdekeltebbé tudják tenni könyvelőiket, ha a jövőben segedelmükkel bonyolítható le az elektronikus ügyintézés.

Simon Géza kormánybiztos ugyancsak az APEH sajtótájékoztatóján az ügyfélkapu rendszer fokozódó népszerűségét bizonygatta, jelezve, hogy mind többen élnek ennek az informatikai ügyintézési eszköznek az előnyeivel. Az ugyan figyelmeztető, hogy 350 ezren még nem "iratkoztak be" az elektronikus járulékbevallók közé, ám - és ez már lényeges fejlemény - 650-700 ezren megtették ezt, beléptek az ügyfélkapun, hogy felkeressék az APEH-et is.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo