Nyaraláskor is jól jön az egészségpénztári tagság

Egyre többen veszik saját kezükbe az egészségügyi öngondoskodás kérdését – derült ki a Pénztárszövetség első negyedéves eredményeiből. A hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarítások mellett tavaly és a 2021-es év első negyedévében a több mint 930 ezer egészségpénztári tag 8 milliárd forintnyi egyéni befizetéssel gyarapította egészségügyi célú befizetéseit, ami rekordösszegnek számít az elmúlt 20 év első negyedéveit tekintve.   

A koronavírus-járvány következtében az elmúlt időszakban kiemelt szerepet kapott az egészség, ezzel párhuzamosan pedig az egészségpénztárak is nagyobb figyelmet kaptak. Ezt támasztják alá a Pénztárszövetség eredményei is, tagpénztárainak taglétszáma ugyanis 2021 első negyedévének végére meghaladta a 930 ezer főt, a befizetések összege pedig az év első három hónapjában meghaladta a 9,6 milliárd forintot, aminek több mint 80 százalékát az egyéni befizetők biztosították. A 8 milliárd forintnyi egyéni befizetés az utóbbi 5 év legerősebb évkezdését jelenti az egészségpénztári szektorban.

A megemelkedett források pedig arra engednek következtetni, hogy egyre többen fogják használni pénztári juttatásaikat. Nagy Csaba, a Pénztárszövetség elnöke elmondta:

„Az emberek egyre tudatosabban használják az egészségpénztárak által kínált lehetőségeket. Tavaly sokan fordították befizetéseiket arra, hogy saját maguknak és családjuk részére beszerezzék a szükséges gyógyszereket, vitaminokat. Ugyanakkor a nyári szezonhoz érve sem érdemes a pénztártagoknak megfeledkezni az egészségpénztárakról, hiszen legyen szó egy nagy utazás előtt a szükséges védőoltásokról, vagy éppen egy túlzott napozás miatt szükséges krémről, a befizetések a nyári hónapokban is számos célra felhasználhatóak. Ezek után a befizetések után pedig az éves személyi jövedelemadó bevallás során igényelhető a 20 százalékos adó-visszatérítés, a maximum 150 ezer forintos határig.”
A járványhelyzet során nagyobb hangsúly került az egészségre, de emellett tovább nőtt a digitalizáció fontossága is. A szektor szereplői a digitális fejlesztésekre irányuló fokozódó igényt felismerve törekednek könnyebbé tenni pénztártagjaik számára az ügyintézést. Ez egyúttal hozzájárulhat a fiatalabb generációk megszólításához is, akik a hagyományos ügyintézéssel szemben inkább preferálják az egyszerű, online megoldásokat.

 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo