Nőtt a Demján Sándor program kerete

A kormány a Demján Sándor „1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program” keretét további 82 milliárd forinttal emelte meg, így annak összkerete 130 milliárd forintra nőtt. A Nemzetgazdasági Minisztérium részéről pénteken újabb 128 mikro-, kis- és középvállalkozás kapott pozitív támogatói döntést összesen 12 milliárd forint értékben.

A program eredetileg 48 milliárd forintos kerettel indult, amelyre 1885 vállalkozás nyújtott be kérelmet, összesen 136,3 milliárd forint értékben. A nagy érdeklődésre való tekintettel a kormány 82 milliárd forintos többletforrást biztosított, így lehetővé válik a csaknem 1800 vállalkozás beruházásának támogatása.

Szabados Richárd, az NGM kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a közleményben hangsúlyozta: a keretemelésnek köszönhetően a korábbi 450 helyett csaknem négyszer annyi vállalkozás valósíthatja meg beruházását. A legkevésbé fejlett négy régióban az első 183 vállalkozás már május 15-ig megkapta a pozitív döntésről szóló értesítést, közel 20 milliárd forint értékben. A következő hetekben folytatódik az értesítések kiküldése a kedvezményezettek számára. 

(MTI) 

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo