Női vállalkozások helyzete Magyarországon: hatalmas a nemek közti szakadék

A női vállalkozások aránya tendenciózusan elmarad a férfiak által irányított cégekétől, állapítja meg a Visa támogatásával készült jelentés, amelyet a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem a Global Entrepreneurship Monitor (GEM), a világ legnagyobb vállalkozáskutatásának részeként készített. A férfiak vállalkozási aktivitása – korosztálytól és vállalkozási típustól függetlenül – jellemzően magasabb a nőkénél. A férfiak mintegy másfélszer annyian állítják, hogy vállalkozást terveznek indítani a következő három évben, mint a nők. 

Pozitív megítélés, alacsony aktivitás

A magyarok nemtől függetlenül pozitívan ítélik meg a vállalkozói létet, magas társadalmi státuszt és pozitív képet kapcsolnak hozzá. A két nem között e tekintetben mostanra a 2021 óta látható tendenciának köszönhetően, nincs jelentős eltérés. A vállalkozói lét megítélését a válaszadó neménél sokkal jelentősebben befolyásolja a vállalkozói tapasztalat. A nem vállalkozók inkább látják úgy, hogy a vállalkozói lét kívánatos karrierlehetőség és a vállalkozók magas státusszal rendelkeznek, ugyanakkor lehetőségészlelésük, saját tudásukban való bizalmuk, a kudarctól való félelmük és a vállalkozásindítás egyszerűségének értékelése is negatívabb, mint a vállalkozók esetében.

Vállalkozási aktivitás tekintetében ugyanakkor megfigyelhető különbség a két nem között: az adatok alapján a női vállalkozások aránya tendenciózusan a férfiak által irányított cégeké alatt marad. A férfiak vállalkozási aktivitása – korosztálytól és vállalkozási típustól függetlenül – jellemzően magasabb a nőkénél. A különbség a korai fázisú vállalkozások esetén a vállalkozási szempontból legaktívabb, 25-44 év közötti korosztályban, míg a bejáratott vállalkozások esetén a 44 évnél idősebbek körében jelentős.  Fontos, és nemektől független változás ugyanakkor a korai fázisú vállalkozások számának 2024-es visszaesése. Ennek okait célzott kutatás tárhatná fel, de feltehetően szerepet játszhat benne az elmúlt évek polikrízises (világjárvány, háború, gazdasági nehézségek) időszaka.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo