Nem fogyaszt a fogyasztószer?

Két egészségmegőrző terméket forgalmazó vállalkozást marasztalt el a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa. Az egyik gyártójának fizetnie is kell.

A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a fogyasztók megtévesztése miatt két egészségmegőrző terméket forgalmazó vállalkozást marasztalt el, a Manufaktura BT-t 10 millió forintra bírságolta, míg a Bennovum Kft.-nek nem kell bírságot fizetnie, mivel a jogsértő magatartás csak kis számú fogyasztót érintett.

A GVH közleménye szerint az első cég gyógyhatást tulajdonított két termékének, az SPA méregtelenítő készüléknek, és a SymBioGelnek, ám állítását nem tudta igazolni. A versenyhatóság súlyosbító körülményként értékelte, hogy az érintett termékek az egészség megőrzésével, helyreállításával kapcsolatos bizalmi jellegű termékek, a jogsértő magatartással érintett fogyasztói kör pedig egészségügyi problémákkal küzdő, s ebből adódóan fokozottan kiszolgáltatott.


A második elmarasztalt társaság nem tudta bizonyítani, hogy az övé lenne az ország legnagyobb bio- és gyógytermék szakáruháza, a Herbaház. A versenyhatóság nem fogadta el azt a védekezést, hogy  az üzlet szakáruházként a legnagyobb, mivel a versenytárs által működtetett áruház is bio- és gyógytermékek értékesítésére szakosodott.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo