Nem fizet az OEP-nek a Richter

Akár 3 milliárd forint is lehetne az az összeg, amelyet a Richter Rt.-vel az egészségügyi kormányzat befizettetne az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kasszájába. A gyógyszergyár igazgatósága közleményben mondott erre a kormányzati felszólításra, az Egis vezérigazgatója pedig azzal érvelt, hogy az OEP-nek való befizetéstől a patikaszerek nem lennének olcsóbbak a betegek számára.

Tönkre teheti a jó áron való Richter-privatizáció esélyeit az, hogy árbefagyasztást indított el az egészségügyi kormányzat. Az mindenesetre tény, hogy eladásra ajánlják bizonyos elemzői körök a gyógyszergyári részvényeket, arra pedig igen nagy az esély, hogy a többi nagy hazai szakvállalattal egyetemben akár mérsékelhetik is kevésbé jövedelmező termékeik gyártását, illetve a belpiaci ellátás kárára növelhetik a külpiaci igényekre gyártott készítményeik mennyiségét a cégek. Sok minden ma még csak találgatás azt követően, hogy az egészségügyi kormányzat a gyógyszerárak 15 százalékos csökkentésére, avagy hasonló arányú tb-kasszába történő befizetésre szólította fel a gyógyszeripart. Az árvita újabb állomása az a közlemény, amelyet a Piac&Profitnak is megküldött a Richter Rt. Ebben - idézzük – „A Richter igazgatóságának elnöke, az igazgatóság nevében felszólította a vállalat ügyvezetését, hogy ne írja alá a 15 a százalékos befizetésről szóló szándéknyilatkozatot vagy szerződést az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral a cég OEP-nek történő visszafizetésével kapcsolatban. A javasolt szerződés szerint a cég az összes támogatott készítmény árbevételének 15 százalékát fizetné be az OEP kasszájába. Ez az összeg becsléseink szerint 3 - 3,5 milliárd forint lenne a 2004-es évre, miután az erre az időszakra szóló szerződés 2004.április 1-től lépne hatályba.

Az igazgatóság a társaság részvényeseit arról tájékoztatja, hogy: 1./ A társaság készítményei rendszeres megtakarítást jelentenek mind az OEP gyógyszerköltségvetése, mind a betegek számára. Ebből következően semmi ok nem szól amellett, hogy a céget visszafizetéssel sújtsák. A gyógyszerkassza túllépése egyéb hatások miatt történik.
2./ A Richter ügyvezetése az elmúlt években számos javaslatot tett a gyógyszer-támogatási keret túllépésének elkerülése, vagy annak minimalizálása érdekében.
3./ A Richter ügyvezetése más cégekkel együtt mindent megtett, hogy tárgyalások útján kompromisszumos megoldás jöhessen létre, de a kormányzat által március 12-én péntek este javasolt feltételek elfogadhatatlanok és nem lát esélyt arra, hogy a módosított határidőre, azaz 2004. március 16-a kedd estig megegyezés szülessen.
4./ Valamennyi Magyarországon működő cég közül a Richter nyereségességét érinti a legnagyobb mértékben az intézkedés, hiszen a Richter piacvezető Magyarországon, (legnagyobb az árbevétele) és alacsonyabb (kisebb nyereségtartalmú) árfekvésű készítményeket forgalmaz. 5./ A kormányzat 2003 nyarán ígéretet tett arra, hogy egy visszafizetéses rendszer még egyszer nem kerül bevezetésre.
A társaság tudatában van a társadalmi felelősségének (betegek, orvosok, gyógyszerészek) így a Richter összes termékéből az ellátást folyamatosan biztosítani fogja a gyógyszerhiány elkerülése érdekében. A társaság ügyvezetősége továbbra is kész arra, hogy tárgyalásokat folytasson a kormányzat képviselőivel egy olyan megoldás érdekében, amely nem növeli a betegek terheit, ugyanakkor biztosítja a gyógyszer-támogatási keret betarthatóságát. William de Gelsey igazgatóság elnöke"

A múlt pénteken és most kedden is a tőzsdén a gyógyszergyári papírok helyzete iránt mutatkozott meg a legnagyobb érdeklődés. Az Egis papírjai pénteken 4 százalékkal gyengültek, s ennél is nagyobb arányban a Richteré. Kedden a bizonytalanságot legferljebb csak mérsékelte a Richter-közlemény megjelenése, illetve az, hogy az Egis vezérigazgatója is nyilatkozott a sajtóban, miszerint az OEP-nek történő befizetéstől nem lennének olcsóbbak a patikaszerek, ezért ezt az utat a nagyok nem választják.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo