Nem biztos, hogy pozitív: zéró infláció májusban

A tizenkét havi infláció 0 százalékos volt ebben a hónapban, közölték az EU statisztikai hivatalának előzetes becslésként. Ilyen először fordult elő a térség történetében. Az elemzők átlagosan 0,2 százalékos tizenkét havi inflációra számítottak. A részletes adatokat június közepén adják majd közre.

Előzőleg áprilisban és márciusban is rekord alacsony, 0,6-0,6 százalékos volt a tizenkét havi infláció az euróövezetben. Az új adat megzavarta az eddigi számításokat: a piacon már-már elenyészett a remény, hogy a vártnál rosszabb GDP-alakulásra és a stabil, de rekord alacsony inflációra tekintettel az Európai Központi Bank (EKB) júniusban folytatja a kamatcsökkentést. Az EKB maga nem számít deflációra az euróövezeti átlag szintjén.

A megváltozott hangulatot, a kamatcsökkentési várakozások megszűntét jelezték a héten az euróövezeti bankközi eurókamatok, amelyek több mint egy hete emelkednek, miután május 19-én elérték történelmi mélypontjukat, 1,237 százalékon az irányadó háromhónapos határidőre. Minden idők csúcsa, három hónapra 5,393 százalékon, tavaly október 9-én volt.

Az EKB ugyan folytatja a bőséges hitelellátást, de mind több jel vall arra, hogy a kereskedelmi bankok mind kevésbé veszik igénybe ezt a szolgáltatást, jobban fel tudják mérni szükségleteiket, és visszatérnek a bankközi piac szokásos műveleteihez. A kamatemelkedés ezt a keresletnövekedést is jelzi, és ez nem indokol további központi enyhítést.

Az EKB legutóbb e hónap elején csökkentette alapkamatát, negyed százalékponttal 1,00 százalékra, újabb rekord mélységbe. A bank mozgásterét szűkíti az is, hogy a maginfláció az ellenkező irányba halad, gyorsan közelít a 2 százalékhoz. Az energia, az élelmiszer, az alkohol és a dohányáru nélkül számított tizenkét havi maginfláció áprilisban 1,8 százalékra ugrott a márciusi 1,4 százalékról.

Fele áron az olaj

Az éves infláció további mérséklődése így gyakorlatilag az energia és az élelmiszerek nagy olcsóbbodását tükrözi, a kőolaj például kevesebb mint fele annyiba kerül, mint tavaly ilyenkor. Ez a bázishatás azonban az év második felében fokozatosan elmúlik: a kőolaj már most is 100 százalékkal drágább a tavaly év végi, ez év januári mélypontoknál.

A bankárokon kívül a piaci elemzők is újabban úgy vélték, az EKB most már nem folytatja a kamatcsökkentést, alapkamata legalább ez év végéig változatlan maradhat. Az euróövezet jegybankja tavaly október 15-én kezdte az enyhítést, első lépésben fél százalékponttal 3,75 százalékra enyhítve alapkamatát. Azóta, február kivételével, minden hónapban folytatta a kamatcsökkentést.

Az euróövezet 16 országából négyben árcsökkenést regisztráltak áprilisban: Írországban -0,7 százalék, Portugáliában -0,6 százalék, Luxemburgban -0,3, Spanyolországban -0,2 százalék volt a tizenkét havi defláció áprilisban. A leggyorsabb infláció Máltán volt, 4,0 százalékos. Az euróövezetben áprilisban a szeszesital és a dohányáru drágult a legjobban, 3,3 százalékkal tavaly áprilishoz képest. A skála másik végén a közlekedés-szállítás volt, 3,6 százalékos tizenkét havi árcsökkenéssel. Márciushoz képest a szeszesital és a dohányáru 0,2 százalékkal drágult, a közlekedés-szállítás 1,0 százalékkal került többe.

Az Európai Unió 27 tagországában átlagosan 1,2 százalékos volt az éves infláció áprilisban, a márciusi 1,3, a februári 1,8 és a tavaly áprilisi 3,6 százalék helyett. A legnagyobb - 6,5 százalékos - tizenkét havi inflációt Romániában mérték. Magyarországon tavaly áprilishoz képest 3,2 százalékkal, márciushoz képest 0,9 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, az EU statisztikai hivatalának tudomása szerint.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo