Nem mindenki elégedett a minimálbér-emelés mértékével

Szociálpolitikai oka van annak, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nem írja alá a jövő évi minimálbér- és garantált bérminimum-emelési megállapodást, kevesli ugyanis az emelés mértékét. 

A MASZSZ elnöke, Zlati Róbert - a szövetség közleménye szerint - Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter állítására reagált, miszerint a szövetség hátráltatta a tárgyalásokat, majd "nyilvánvalóan politikai okokból" a megállapodást sem írja alá.

Zlati Róbert elnök emlékeztetett: a szövetség hetekkel ezelőtt leszögezte, és végig ki is tartott amellett, hogy kevesli a 10 százalékos emelést a garantált bérminimumért dolgozók számára. Hozzátette: a béremelést a MASZSZ tartózkodása ellenére mindenki meg fogja kapni már december elsejétől.

A MASZSZ makacs elszántságát nem pártpolitikai okok vezérelték, hanem szociális érzékenység: nagyobb emelést szeretett volna elérni a garantált bérminimumért dolgozók számára. Álláspontja szerint nem akadályozták a tárgyalásokat, csak kitartottak a garantált bérminimumért dolgozó legszélesebb munkavállalói réteg érdekei mellett.

Kevés a 10 százalék (Fotó: Depositphotos)
Kevés a 10 százalék (Fotó: Depositphotos)

A MASZSZ elnöke kiemelte: az év egészére 17,5-17,7 százalékos az inflációs előrejelzés, és a garantált bérminimumot keresők vásárlói kosarában éppen a legnagyobb tétel, az élelmiszer drágult mindennél jobban. Nekik a 10 százalékos mérték nem jelent érezhető életszínvonal-emelkedést, ugyanakkor jóval többen vannak, mint a minimálbérért dolgozók, akik most 15 százalékos emelést fognak kapni - fűzte hozzá.

Zlati Róbert közölte: a minimálbér és a bérminimum közötti különbség csökkenését, illetve azt a kormányzati elképzelést, miszerint a két tételt 4 év alatt össze kell olvasztani és az országos bérminimumot felváltani egy ágazati bértarifarendszerrel, csak akkor lehetne elfogadni, ha a megállapodásban a kormány garanciát vállalna az ágazati bértarifa rendszer létrejöttét ösztönző konkrét intézkedésekre: jogszabály-módosításra, ágazati párbeszéd megerősítésére, és a megállapodásokat elősegítő ösztönzőkre.

(MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo