Nem hozott javulást a március

Míg 2018 utolsó negyedévében folyamatosan emelkedett, 2019 első negyedévében kis lépésekkel, de folyamatosan csökkent a GKI konjunktúraindexe. A márciusi romlás – a februárihoz hasonlóan - az üzleti várakozások miatt következett be, a fogyasztóiak ugyanis február után márciusban is kissé javultak, s gyakorlatilag elérték tavaly év végi szintjüket. A magyar gazdaság szereplőire összességében továbbra is erős optimizmus jellemző.

Az üzleti várakozások december óta, ha nem is jelentősen, de folyamatosan romlanak, főleg az ipari bizalmi index csökkenése következtében. Az iparban gyengültek a termelési várakozások, s romlott a megítélése a rendelésállománynak – de ezen belül az exporténak nem – valamint a készleteknek is. A beruházási szándék a tavalyi szerény növekedés folytatódására utal. Az építőipari bizalmi index 2018 második felétől egy viszonylag szűk sávban mozog, s a februári növekedést márciusban az év eleji szintre való visszaesés követte. A magas- és mélyépítő cégek kilátásai egyaránt kissé rosszabbak lettek. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség és a rendelésállományok értékelése is enyhén romlott.

A kereskedelmi bizalmi index márciusban négyhavi csökkenés, majd egyhavi stagnálás után emelkedett, s ezzel újra az elmúlt öt évet jellemző viszonylag keskeny sáv felső széléhez áll közel. Az eladási pozíció és a készletszint megítélése jelentősen javult, míg a rendelések várható alakulását némileg pesszimistábban látták a válaszolók. A szolgáltatói bizalmi index márciusi emelkedése ellenére sem érte el múlt év végi – ez év eleji szintjét. A jelenlegi üzletmenet megítélése és a forgalmi várakozások javultak, az elmúlt időszaki forgalom megítélése viszont kissé romlott.

Már csak lefelé lehet menni? - Kép: Pixabay

A foglalkoztatási szándék múlt év végéhez képest bekövetkezett gyengülése márciusban minden ágazatban folytatódott, s bár továbbra is minden ágazat létszámnövelésre törekszik, ennek mértéke idén érezhetően gyengült. Ugyanakkor a lakosság munkanélküliségtől való félelme márciusban tovább enyhült. Az áremelési törekvés az iparban és a szolgáltató szektorban erősödött, az építőiparban és főleg a kereskedelemben vissza-fogottabb lett. Kissé mérsékeltebb lett a fogyasztók inflációs várakozása is. A magyar gazdaság jövőjének megítélése márciusban az üzleti szférában és a lakosság körében is kedvezőbbé vált, de nem érte el a 2018 végit.

A GKI fogyasztói bizalmi index február után márciusban is kissé javult, s gyakorlatilag elérte tavaly év végi szintjét. A lakosság saját pénzügyi helyzetét a februárinál kissé jobbnak, megtakarítási lehetőségét viszont valamivel rosszabbnak tartotta márciusban.  Az emberek a nagy értékű fogyasztási cikkek várható vásárlási lehetőségét ugyancsak kissé kedvezőtlenebbnek érezték.

Nemzeti érdek lenne az egészséges lakosság
A magyar vállalatok is nyerhetnek, ha emelik a béreket, de ez csak az egyik szükséges lépés lenne a munkaerőhiány ellen Csath Magdolna közgazdász szerint. A Szent István Egyetem professzorával a túlóratörvényről, a versenyképességi rangsorokról és arról is beszélgettünk, miért árthatnak a versenyképességnek az autóipari beruházások.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo