Nem akármire adott 1,7 milliárdot a minisztérium

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által idén először meghirdetett Tudományos mecenatúra pályázaton 434 kutató és kutatóhely nyert el támogatást.

Az új pályázati konstrukció az eredeti tervekhez képest jelentősen megemelt keretösszeggel segíti a hazai kutatói közösség bekapcsolódását a nemzetközi vérkeringésbe, lehetővé téve a tudományos eredmények bemutatását és népszerűsítését - jelentette be a minisztérium hétfői közleményében Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára

Az idén augusztusban a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kezelésében megjelent felhívás négy alprogrammal várta az érdeklődőket. Pályázni lehetett külföldi nemzetközi konferencián való részvétel vagy nemzetközi konferencia hazai szervezésének támogatására, a tudomány és innováció eredményeit bemutató, népszerűsítő médiaanyagok készítésére, tudományos szakkönyvek megjelentetésére. A benyújtási határidőig összesen 648 érvényes pályázat érkezett be.

Kép: Fotolia

Az első két alprogramnak köszönhetően 270 kutató vehet részt külföldön megrendezett nemzetközi konferenciákon, változatos tudományterületeken 40 nemzetközi konferenciát rendeznek majd meg Magyarországon, a főváros mellett számos vidéki helyszínen, Bajától Debrecenen, Miskolcon és Pécsen át Veszprémig.

Kiemelt cél a tudomány, a tudományos eredmények és az innováció iránti bizalom és nyitottság erősítése a társadalomban. A pályázat harmadik alprogramja ennek érdekében 33 médiaanyag elkészítéséhez járul hozzá. A témakörök sokszínűségét mutatja, hogy a többi között a 3D technológiáról, a gyógynövények hatásáról, a globális energiarendszer fenntartható pályára állításáról és a pálos rend középkori építészetéről is várhatók tudományos ismeretterjesztő vagy tudomány-népszerűsítő produkciók.

A pályázat negyedik alprogramja 91 hagyományos papíralapú és egyidejűleg nyílt hozzáférésű, elektronikus kiadvány megjelentetését teszi lehetővé. A palettán egyaránt megtalálhatók a széles közönségnek szánt ismeretterjesztő kiadványok, történelmi monográfiák, orvosi szakkönyvek és egyetemi tankönyvek. A teljes döntési lista az NKFIH honlapján érhető el.

(MTI)

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo