Negatív csúcson az üzleti hangulat, elsősorban az adócsökkentés kormányának adóterhei miatt

A legtöbb paraméterben csökkentek a VOSZ Barométer 2024. harmadik negyedéves eredményei – derült ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az Egyensúly Intézet közös sajtóbeszélgetésén.

„A 2024-es GDP-adatokat 1,9 százalékra várjuk, e tekintetben a korábbi ambiciózus számokat „le kellett tekerni” – mondta Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója. Hozzátette, a beruházások terén sem lesz pozitív a mérleg, majd csak 2025-ben várható nagyságrendileg nagyobb, 8-9 százalékos emelkedés. „A 2024. második negyedéves, felfelé mutató trend úgy látszik, hogy megtört” – hangsúlyozta Kozák Ákos.

Borús hangulat
Borús hangulat
Fotó: VOSZ
A megkérdezett VOSZ-tagvállalkozások válaszaiból az is kiderült, hogy a vállalkozások a legnagyobb kockázatnak a csökkenő vásárlóerőt, a munkaerőhiányt, valamint a megrendelések elmaradását látják. Az üzletmenet szempontjából – azaz saját vállalkozásuk tapasztalatain keresztül – a vállalkozások kiemelt kockázatnak tartják a veszteséges működést (27 százalék!), a csökkenő vásárlóerőt (18 százalék), valamint az üzleti partnerek nehézségeit (16 százalék). A veszteséges működés kockázata kapcsán Kozák Ákos felhívta a figyelmet, hogy ez az adat nem sok jót vetít előre, hiszen az látszik, hogy a bizalom is „megbicsaklott” a hazai vállalkozásoknál, amelynek következményeként a tervezett – és makrogazdasági szempontból szükséges – vállalkozói beruházások várhatóan továbbra is el fognak maradni a lehetőségektől. „Ha abban is bizonytalan vagyok, hogy az évet a terveknek megfelelően tudom teljesíteni, akkor mire tervezzek beruházást, amelynek megtérülése csak később várható?” – tette fel a kérdést vállalkozói szemszögből az Egyensúly Intézet igazgatója.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo