Nagyot drágult a cukor és az internet

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Februárhoz viszonyítva átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek az árak, a telefon- és internetszolgáltatás 10,8 százalékkal drágult – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A KSH adatai szerint 12 hónap alatt, 2023. márciushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal nőtt, ezen belül a leginkább a cukoré (30,9 százalék), a csokoládé és kakaóé (11,6 százalék), a büféáruké (10,4 százalék), a sertéshúsé (9,1 százalék), valamint az alkoholmentes üdítőitaloké (7,5 százalék).

A termékcsoporton belül a liszt ára 20,3, a tojásé 19,7, a száraztésztáé 13,1, a sajté 13, a tejé 11,0, a kenyéré 10,5 százalékkal csökkent. A háztartási energia 3,1 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 6,9, az elektromos energiáért 3,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

Forrás: KSH
Forrás: KSH

A szolgáltatások ára 9,9 százalékkal nőtt, ezen belül a lakbér 14,1, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,7, a járműjavítás és -karbantartás 10,5, a sport- és múzeumi belépők 8,7, az üdülési szolgáltatás 6,8 százalékkal drágább, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7 százalékkal olcsóbb lett. A szeszes italok, dohányáruk ára 4,4, ezen belül a dohányáruké 4,7 százalékkal emelkedett.

A mosó- és tisztítószerek ára 8,4, a gyógyszer, gyógyáruké 6,8, a testápolási cikkeké 4,6 százalékkal növekedett. A tartós fogyasztási cikkekért 1,8 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 9,3 százalékkal csökkent, a konyha- és egyéb bútoroké 6,0, a szobabútoroké 3,0, az új személygépkocsiké 2,5, a fűtő- és főzőberendezéseké 1,9 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok 2,3 százalékkal drágultak.

A KSH szerint 1 hónap alatt, 2024. februárhoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek átlagosan 0,1 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déli gyümölcs) 0,7, a baromfihús 0,5, a sertéshús 0,4 százalékkal többe, a száraztészta 1,9, a cukor 1,7, a tojás 1,3, a tejtermékek 1,0, a kávé 0,8, a vaj és vajkrém 0,6, a kenyér pedig 0,4 százalékkal kevesebbe került.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo