Nagy vita után döntött alapkamat-csökkentésről a brit jegybank

A várakozásoknak megfelelően negyed százalékponttal 5 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England.

Ebben a környezetben a brit jegybank tizennégy kamatemelést hajtott végre azután, hogy 2021 decemberében, 0,10 százalékos mélységi kamatrekordról indulva elkezdte szigorítási ciklusát az inflációs nyomás enyhítése végett.

Az így elért 5,25 százalékos alapkamat 16 évi csúcs volt.

A monetáris tanács ugyanakkor tavaly szeptember óta nem módosította az irányadó jegybanki kamatot, most több mint négy év óta először hajtott végre kamatcsökkentést.

A testület a döntéshez fűzött elemzésében mindazonáltal óvatosságra intette a piaci szereplőket a további kamatpálya-várakozásokkal kapcsolatban.

A tanács kiemelte: várakozása szerint a tizenkét havi inflációs ütemek az idei év második felében 2,75 százalék környékére gyorsulnak vissza, miután az energiaárak tavalyi csökkenése kiesik az éves összehasonlításokból.

A Bank of England monetáris tanácsa szerint megvan annak a kockázata is, hogy a másodkörös hatásokból eredő inflációs nyomások középtávon tartósnak bizonyulnak.

Mindezt egybevetve a testület úgy ítélte meg, hogy immár helyénvaló a pénzügypolitika szigorának "kismértékű enyhítése", különös tekintettel arra is, hogy mérséklődtek az elmúlt időszak külső sokkjainak hatásai - fogalmaz a brit jegybank elemzése.

A monetáris testület szerint azonban a pénzügypolitikának elégséges mértékű szigort kell tanúsítania középtávon mindaddig, amíg nem enyhülnek még jobban az inflációs cél tartós elérését terhelő kockázatok.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo