Moszkva magyar koszton

Egy támadást már kivédett, eggyel pedig talán most foglalkozik a magyar kormányfő Moszkvában. Putyinnal az élelmiszeripari együttműködésről tárgyalt.

Gond nélkül - azaz Ferihegyi sztrájkveszélytől sem fenyegettetve - utazott el Moszkvába a magyar miniszterelnök csütörtökön reggel. Az orosz fővárosban vendéglátója, Putyin elnök a rezidenciáján találkozott Gyurcsány Ferenccel. Egyelőre még kevés információ látott napvilágot a két politikus találkozójáról. Több hír szólt arról, hogy főképp az élelmiszerexport és az agrár-együttműködés számított a fő megtárgyalandó témának, annak ellenére is, hogy az elmúlt napokban Budapesten éppen az energetikai ügyek kerültek napirendre. Egészen pontosan: a két tervezett gázvezeték - az orosz Kék áramlat nevű és az ugyancsak közép-ázsiai, de nem orosz Nabucco - adott támadási alapot a magyarországi politikai ellenzéknek, amelyik a magyar kormány ellenében tartotta fontosnak védeni az Európai Unió érdekeit.  Az tény, hogy Gyurcsány Ferenc még elutazásakor nyilvános cáfolattal élt, leszögezve, hogy nincs semmilyen paktum, melyet Putyin elnökkel kötött volna. Minden megállapodásról tud a magyar közvélemény. Miközben az energetikai ügyekre utaló cáfolat kibocsátásával foglalatoskodott a miniszterelnök környezete, már újabb támadás fogalmazódott meg ellene, ezúttal moszkvai keltezéssel. Az, hogy az otthoni társadalmi problémák megoldásának eszközeként kezeli Gyurcsány moszkvai útját. Kevésbé spekulatív, sokkal inkább konkrét, hogy az élelmiszeripari témák mellett több, folyamatban lévő gazdasági ügylettel kívánt foglalkozni a vendéglátó és a vendég is. Az orosz elnökkel még tavaly előkészítette a magyar kormányfő a záhonyi logisztikai központ fejlesztését, s továbbra is közös projektnek számít a magyarországi nanotechnológiai központ kialakítása.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo