Most már tényleg dőlhetnek az EU-s pénzek

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét, újabb akadály hárult el a hazánknak járó források folyósítása elől – jelentette be Varga Mihály az ECOFIN ülés után Brüsszelben. A tárcavezető kiemelte: mindez azt jelenti, hogy a helyreállítási terv az 5,8 milliárd eurós vissza nem térítendő támogatáson felül hivatalosan is kiegészült egy 3,9 milliárd eurós hitel résszel, valamint egy 0,7 milliárd eurós, szintén vissza nem térítendő kerettel a REPowerEU tervből.

Bízunk benne, hogy hamarosan felszabadulnak a kohéziós és a helyreállítási források, hiszen minden feltételt teljesítettünk, így Magyarország minél előbb hozzájuthat azokhoz az összegekhez, amelyek járnak neki – hangsúlyozta a miniszter. Mint mondta: az első részletek előleg formájában a most elfogadott, RePowerEU forrásaiból érkezhetnek a jövő év elején, egy pénzügyi megállapodás aláírása után kb. 920 millió euró, vagyis csaknem 380 milliárd forint hazánknak járó összeghez nyílik meg az út.

A pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy a REPowerEU támogatáson felül a magyar kormány a hitel részből is döntően olyan beruházásokhoz, fejlesztésekhez fog hozzájárulni, amelyek a zöld átállást segítik. Az eredeti programbeli 48 százalékhoz képest a keret 67 százaléka megy ilyen programokra, rendkívül erős a módosított terv zöld fókusza. Ez is azt bizonyítja, hogy a magyar kormány erősen elkötelezett abban, hogy a zöld átállás egyik nyertese legyen – közölte.

Varga Mihály kijelentette: az ülésen a gazdasági kormányzás reformjával kapcsolatban a spanyol elnökségnek nem sikerült kompromisszumot kiharcolnia, így az ezzel kapcsolatos viták folytatódnak. Magyarország mindvégig azt az álláspontot képviselte, hogy a költségvetési politikában a nemzeti kormányok mozgásterét kell növelni, nem pedig az Európai Bizottságét – szögezte le a tárcavezető. Hozzátette: Következetesen elutasítottuk az Európai Bizottság túlzott jogkörökkel való felruházását a tagállamok költségvetésének meghatározásában.  Magyarország azt is javasolta, hogy a védelmi kiadásokra vonatkozóan legyen meghatározva egy speciális szabályrendszer: eszerint az ezzel a területtel összefüggő többletköltség ne számítson bele a maastrichti kritérium szerinti hiányba. A magyar javaslat is beépült a gazdasági reformcsomagról szóló tervezetbe, ez pedig a kormány erős érdekérvényesítő képességét bizonyítja – fűzte hozzá Varga Mihály.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo