Most jön el a kkv-k ideje

Kedden tartotta idei első őszi, összességében pedig hatodik ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma, amely 2023. januári megalakulása óta - a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinációja mellett - a kormány gazdaságpolitikai tanácsadó, konzultatív testületeként működik - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége, az AmCham Hungary és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara alkotta Fórumon a tagok áttekintették a gazdaság aktuális helyzetét, kiemelt figyelemmel a magyar gazdaság teljesítményére, versenyképességére illetve a fogyasztásra ható hazai és nemzetközi folyamatokra.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kiemelte, az új gazdaságpolitika fókuszában az áll, hogy 2025-ben 3-5 százalék közötti sávba emelkedjen a GDP bővülése.

Fókuszban a kis cégek
Fókuszban a kis cégek
Fotó: Depositphotos

A miniszter arra kérte a gazdasági kamarákat, hogy vegyenek részt a hazai kkv-k megerősítésében és a kkv-kat célzó akcióterv kidolgozásában, amely dinamizálja és magasabb növekedési pályára állítja a nemzetgazdaságot. A közlemény felsorolta az akcióterv keretében megvalósítható programokat, mint a Széchényi Kártya Program kedvezőbbé tétele, a kkv-k beruházásait és versenyképességét támogató tőkeprogram, a kkv-k exportját élénkítő új hitelprogram, a kkv-k "kifektetéseit" - külföldi beruházásait - támogató hitel és tőkeprogram, a kkv-k beruházásait célzottan támogató „1+1"Program, a kkv-k digitalizációs csomagja -, amelynek célja, hogy minden kkv saját honlappal és email elérhetőséggel rendelkezzék, mert e nélkül egy versenyképes vállalkozás ma már gyakorlatilag nem létezhet, a vállalkozásfejlesztési uniós program, valamint a vállalati elektromosautó-támogatási program.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo