Milyen díjakra számíthatnak, akik nem kötnek kgfb-t?

A mabisz.hu oldalon már olvasható a 2021-re vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat, amely tételeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Még mindig több tízezer ilyen jármű lehet a közutakon - hívja fel a figyelmet a lapunkhoz eljuttatott közleményben a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

 

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően e hét első feléig kellett megkapniuk az érintett ügyfeleknek biztosító társaságaiktól a jövő év január elsejétől alkalmazandó díjtarifákat. (A mostani kampány a mintegy 5,3 millió kgfb-szerződésből még mindig több mint 1,1 milliót érint, közülük 636 ezer magántulajdonban lévő személygépkocsiét.) A biztosítót váltóknak az aktuális szerződésüket a biztosítási évforduló előtt 30 nappal, vagyis legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk a társaságuknál, majd mielőbb, legkésőbb december 31-éig meg kell kötniük új szerződésüket az új biztosítóval. Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója.

A 12 piaci szereplő közül 11 biztosító új díjat alkalmaz a jövő év elejétől, miközben a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is sok, közel százféle kedvezményt lehet igénybe venni. Ezek mindegyike már kalkulálható a szövetség honlapján (mabisz.hu) megtalálható MABISZ Díjnavigátoron. A szövetség 2010 óta működteti e fogyasztóvédelmi eszközét, amely minden piaci szereplő valamennyi kedvezményét tartalmazza, s egyfajta etalon abban a tekintetben, hogy a biztosítók a díjkalkulációk helyességét tesztelik és jóváhagyják, illetve hogy az eszköz kizárólag fogyasztóvédelmi eszközként funkcionál, az üzleti érdekek nem játszanak szerepet a működtetésében.

A kedvezményrendszerről általánosságban elmondható, hogy a partnerkedvezmények bővültek, s az egyszerűsítés felé mozdultak. A díjkalkulációban számít, hogy rendelkezünk-e tömegközlekedési bérlettel, vagy éppen hogy az évszaknak megfelelő gumit használunk-e. Kedvezményt biztosít az e-kommunikáció választása, ha a gépjármű-tulajdonos a korábbi, papír alapú kapcsolattartás helyett az e-mailen, interneten keresztüli kommunikációt részesíti előnyben. Több biztosítónál kedvezményben részesülnek azok, akik a csekkes díjfizetés helyett a banki átutalás vagy csoportos beszedés lehetőségével kívánnak élni. Kedvezményes díjat kaphatnak az éves díjfizetést választó gépjármű-tulajdonosok is azokkal szemben, akik a negyedéves vagy havi díjfizetés lehetőségét részesítik előnyben.

Továbbra is fellehető a díjkedvezmények körében a nyugdíjas-kedvezmény, a közszolgálati dolgozók, illetve az egyházi alkalmazottak kedvezménye. Természetesen változatlanul megmaradt a bonus-malus rendszer is – a mostani váltásban érdekelt autósoknak mintegy hetven százaléka B10 kategóriában van. A kármentességi kedvezmény is továb bél, tehát jellemzően a károkozói pótdíj a mostani tarifahirdetések alapján is megmaradt, de a szorzók változhattak.

Azokat, akik nem rendelkeznek a kötelező felelősségbiztosítási fedezettel, a pénteken közzétett, 2021-re érvényes fedezetlenségi díjtáblázat jobb belátásra késztetheti. E szerint személygépjárművek esetében – gépjármű-kategóriától függően – 560-1210 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű felelősség biztosítási szerződéssel. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj – a busz férőhelyszámától függően – 840-5210 forintot tesz ki, tehergépkocsik esetében pedig akár a  4260 forintot is elérheti naponta.

A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének. A jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére, így jelentős anyagi kockázatot vállalnak a kgfb-szerződéssel nem rendelkezők. Ezért a MABISZ arra hívja fel a figyelmet, hogy ha valakinek nem érkezik meg a befizetésre szolgáló csekk, vagy valamely okból nem történik meg a banki átutalás vagy nem teljesül a csoportos beszedés, feltétlenül időben vegyék fel a kapcsolatot biztosítójukkal és jelezzék a problémát.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo