Milliókat bukhat, ha nyaralójában nem zárja el a vizet

A csőtörés, a fagyban szétrepedt csapok, azaz a vízkárok okozzák a hétvégi lakóházakban és nyaralókban a káresetek közel 90%-át, derül ki az AGENTA-Consulting Biztosítás- és Pénzügyi Szolgáltatás Közvetítő Kft. felméréséből. Az elmaradt vagy elkésett téliesítés akár több millió forintos kárt is okozhat, amely összeget sok esetben a biztosító sem téríti meg.

Míg az állandóan lakott ingatlanoknál a káresetek mindössze 30-40%-a származik vízkárból, addig a nyaralók esetén ez az arány már a 90%-ot is megközelíti. A káresetek maradék része a betöréses-lopásból, valamint elemi károkból ered. Utóbbi ugyanakkora mértékben fordul elő a hétvégi házaknál, mint az állandóan lakott otthonoknál, azonban a sok esetben csak hónapokkal később realizált problémák miatt a kár mértéke jóval nagyobb lehet.

Kép: youtube.com

A hanyagságból elmaradt vagy elkésett téliesítés évente több millió forintnyi kárt is okozhat, azonban elővigyázatossággal, valamint megfelelő lakásbiztosítással ez megelőzhető. A szerződés megkötésekor szükséges jelezni, hogy nem állandóan lakott ingatlanról van szó, de ez önmagában azonban nem elég, emellett bizonyos kötelezettségeknek, szigorúbb védelmi előírásoknak is eleget kell tenni, hogy a biztosító fizesse az esetleges károkat.

Baj, az csak valaki mással történhet
A magyarok 80 százalékának van lakásbiztosítása, azonban az ingóságokra csak a megkérdezettek fele kötött biztosítást – derült ki a K&H biztos jövő indexéből. A legtöbben általánosságban a beázástól, csőtöréstől és az üvegkároktól tartanak a leginkább, azonban, ha a saját lakásukról van szó, akkor ezeknek a váratlan eseményeknek sokkal kisebb kockázatot tulajdonítanak.
„A téliesítés során a legfontosabb az áramtalanítás, a víztelenítés (a kerti csapoknál is), a gáz- és vízcsapok elzárása, és a vízórák becsomagolása. Emellett lényeges, hogy felírjuk a mérőórák állását, majd kis idő múlva leellenőrizzük, hogy történt-e fogyasztás” – hívta fel a figyelmet Kőrösi Zoltán, értékesítési igazgató. A károk bejelentésének több mint fele a márciustól júniusig tartó időszakra esik és a legnagyobb károk éppen abból adódnak, hogy a tulajdonosok későn szembesülnek a történtekkel.

„A fedezetek egyedi összeállításához érdemes szakember közreműködését igénybe venni" -  tette hozzá Kőrösi.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo