Milliárdokat kaptak vissza a fogyasztók a megbírságolt cégektől

A nemzeti versenyhatóság idei első félévében meghatározóak voltak a kartellügyek, de a hatósági eljárások során elrendelt fogyasztói jóvátétel összértéke is meghaladta a 4,1 milliárd forintot - közölte a Gazdasági Versenyhivatal.

A versenyhivatal honlapján közzétett gyorsjelentés szerint a GVH idei évét elsősorban a kartellügyek határozzák meg, a kiszabott hatósági bírságok kétharmada ebben a körben született.

A fogyasztóvédelmi ügyek kapcsán a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fellépést emelték ki, a pandémiával összefüggésben megtévesztő kereskedelmi kommunikációt folytató vállalkozásoknak összesen csaknem 220 millió forint bírságot kellett fizetniük az év első felében.

Kép:Fotolia

Jelentős volt emellett a fogyasztói jólétet növelő és a hazai gazdaságot erősítő vállalások értéke. A GVH kiemelte, hogy milliárdos nagyságrendű az az összeg is, amelyet a cégek együttműködésükkel takarítottak meg a versenyhatósági eljárások során. Együttműködéssel ugyanis jelentős mértékben csökkenthető, vagy akár el is kerülhető a kiszabható bírság, az első félévben így 18 vállalkozás összesen mintegy 1,5 milliárd forint bírságkedvezményt ért el.

A versenyhivatalhoz 2021 első félévében érkezett összefonódás-bejelentések száma jelentősen emelkedett, 40 százalékkal nőtt a fúziók száma 2020 azonos időszakához képest.

A közlemény idézi Rigó Csaba Balázst, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, aki elmondta: a nemzeti versenyhatóság az év első felében is kihasználta a törvény által biztosított teljes felügyeleti eszközrendszerét. Előzetes bírói engedélyek alapján a GVH munkatársai huszonhárom vállalkozásnál folytattak rajtaütéseket, összesen 10 terrabájt mennyiségű adatot foglaltak le és dolgoztak fel.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo