Milliárdok pályázhatók meg környezetvédelmi és energetikai fejlesztésekre

Dél-Budán hamarosan elkezdődhet a legnagyobb környezeti kármentesítési beruházás, a Metallochemia nevű egykori cég veszélyes nyomainak felszámolása. Igaz, ez a művelet a kivétel: költségvetési közvetlen forrásból teremtik elő a szükséges 9 milliárd forintot. De más környezetvédelmi beruházásokra viszont támogatásokat pályázhatnak meg a vállalkozások és az önkormányzatok: a gazdasági, illetve a környezetvédelmi tárca koordinálásával elindulnak a nemzeti fejlesztési terv környezetvédelmi és operatív programok – január utolsó napján írják ki a pályázatokat.

Elkszülhet az érdi elővárosi vasút és biomasszával fűthetnek önkormányzati épületeket. A többi között ezekre a nagyobb és kisebb beruházásokra is módot kínálnak az európai uniós, valamint hazai – alkalmasint önerős – források, amelyek a gazdasági, illetve a környezetvédelmi tárca hatókörében tartózó projektek egységeit alkotják. A január utolsó napján teljes részletességgel is nyilvánosságra kerülő pályázatok egy részét a nemzeti fejlesztési terv környezetvédelmi és operatív programok (KIOP) teszik ki, illetve ezekhez kapcsolódik több olyan terv is, amilyet például az EU kohéziós alapjából finanszíroznak.

A két tárca vezetői a környezetvédelemhez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó pályázati lehetőségek egy részét a hivatalos meghirdetés előtt ismertették. A közeli napokban már lehet pályázni a hat témakörben meghatározott beruházásokra. Ilyen az ivóvíz minőségének javítása, a szennyvízelvezetés és –tisztítás fejlesztése, az állati hulladék kezelése, az egészségügyi és építési-bontási hulladék kezelése, a kármentesítés a felszín alatti vizek megóvása érdekében. Nem tipikusan környezetvédelmi téma, mégis itt hirdeti meg a kormányzat az energiagazdálkodás környezetbarát fejlesztését szolgáló pénzforrások elnyerésének lehetőségét. Ez utóbbira 2004-ben 1,2 milliárd forint támogatás fordítható, az öt kifejezetten környezetvédelmi programra pedig 6,6 milliárd. Ezeken túl is szerepelnek beruházások – és azok finanszírozási ügyletei - a KIOP rövidítéssel jelölt aktualitások között, azaz ilyen pénzügyi háttérrel indítható el az elővárosi vasút megvalósítása Érd térségében, s kiírták már a közbeszerzési pályázatot a 3-as, a 35-ös és a 42-es országút burkolat-felújítására, EU-s szabványok szerinti megépítésére. (Nemrégiben vált nyilvánossá, hogy egy magyar-szlovák pályázó vállalkozás ajánlata 32 százalékkal kínált olcsóbb megvalósítást, mint a tendermeghirdetésben szereplő ár.)

Csillag István és Persányi Miklós miniszterek a környezetvédelmi és operatív programokról elmondták, hogy összesen 25 milliárd forint értékű feladatra vállalhat az idén kötelezettséget a kormányzat, ebből az összegből tíz milliárdot a környezetvédelmi és energetikai, 15 milliárdot a közlekedési fejlesztések emészthetnek fel. A KIOP idei meghirdetésének alapján 2004 és 2006 között összesen 440 millió euró fordítható a fejlesztésekre. Persányi Miklós visszautalt rá, már a megelőző években is tekintélyes uniós források szolgálták a környezetvédelmi beruházások finanszírozását. Az ISPA évi 44 millió euróval támogatta a munkálatokat, például a 19 hullandékhasznosítási, illetve szennyvíztisztítási projektet. S bár komolyabb visszhangja a Pest megye észak-keleti térségében többszörösen leszavazott hulladékfeldolgozó és megsemmisítő létesítménynek volt, a többi fejlesztés elindulhatott, folyhat, s egy részük már be is fejeződött. Az EU úgynevezett kohéziós forrásaiból évi 144 millió euró szánható 21 projekt finanszírozására az elkövetkezendőkben.

A pályázatokkal azt kívánják elősegíteni, hogy elsősorban az észak- és dél-alföldi települések ivóvíz ellátása javuljon érdemlegesen. Más térségekben is kapnak pénzügyi támogatást az egészséges ivóvíz nyerése érdekében megvalósítandó beruházások, a tárca elképzelései szerint 27 ezer háztartás javát szolgálhatják ezekkel a munkálatokkal, melyekre három év alatt 3,6 milliárd forintot lehet pályázva elnyerni. Persányi Miklós a szennyvízelvezetés és –tisztítás ügyeiről szólva közölte, a jelenlegi 55 százalékos csatornázottsági állapotot a következő pár évben 30 százalékkal akarják javítani. A KIOP-források 11 milliárd forintot különítenek el erre a célra, a pályázatok tagolása pedig 70 százalék EU-pénzt, 25 százalék költségvetési támogatást és 5 százalék önerőt ír elő. Az egészségügyi és az építési hulladékok megszüntetését ugyancsak pályázatra benyújtott fejlesztési tervek alapján lehet finanszíroztatni. A szakmai kormányzat azt látja helyesnek, hogy 4-8 kórház valósítson meg a közeljövőben olyan égetőket, amilyenek képesek befogadni az adott régió más egészségügyi intézményeinek a „termékeit” is. Az építési hulladékok eltüntetését jóval nehezebb ügynek véli a környezetvédelmi tárca, mivel az országban követhetetlenül sok illegális szemétbánya létezik. A környezeti kármentesítésre ugyan 6,5 milliárd forintot az idén meg lehet pályázni, ám a feladat méretét nem pénzben, hanem időben lehet kifejezni: 40-50 esztendő alatt lehet megszüntetni a „lajstromba vett” 20 ezer súlyosan károsított helyet. A kockázatok mértéke szerinti sorrendet igyekszik meghatározni a tárca, s az első helyre a valamikori Csepel Művek tulajdonát képező Metallochemia nevű cég okozta nagytétényi környezetkárosítást sorolta. Igaz, az itt sorra kerülő kármentesítést nem KIOP-forrásból finanszírozza az állam. Az M6-os nagytétényi építésével párhuzamosan szüntetik meg a nehézfémekkel okozott környezetrombolást, vélhetően 9 milliárd forintnyi pénz felhasználásával.

Az energetikai jellegű környezetvédelmi és operatív programok szakmai gazdája a Gazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium. Az egyik jellegzetes támogatási terület a megújuló energiaforrások hasznosítása, remélhetően helyi vállalkozások is élnek a lehetőséggel és telepítenek szélerőműveket környezetükben. Arra is mód lesz, hogy önkormányzatok keressenek módot saját épületeik alternatív energiahordozókkal – például biomasszával – való fűtésére: ehhez a programhoz is igénybe vehető az uniós hátterű pénzügyi támogatás.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo