Miközben a magyar infláció száguld, az európai a vártnál is jobban csökkent

Még a vártnál is jobban lassult májusban az eurózónás infláció. Az áprilisi 2,2 százalékről 1,9 százalékra mérséklődött az infláció, ami még a várt 2,0 százaléknál is kedvezőbb. A maginfláció 2,7 százalékról 2,3 százalékra lassult, ami szintén kedvezőbb a várt 2,4 százaléknál.

A fő komponensek közül az energiaárak 3,6 százalékkal csökkentek, míg az élelmiszerárak 3,3 százalékkal, a szolgáltatások 3,2 százalékkal, a termékárak pedig 0,6 százalékkal emelkedtek. Ezek közül kimondottan örömteli a szolgáltatásáraknál mutatkozó lassulás, ugyanis korábban huzamosan 4 százalékon ragadt be ennek emelkedése.

Az energiaárak estek a leginkább
Az energiaárak estek a leginkább
Fotó: Depositphotos
Svájcban a várakozásoknak megfelelően -0,1 százalék lett májusban az infláció. Ezzel 2021 eleje óta először volt defláció, vagyis tért vissza a negatív tartományba az infláció. A maginfláció szintén csökkent, de az továbbra is a pozitív tartományban van 0,5 százalékos értékkel. A defláció kialakulása elsősorban az erős svájci franknak tudható be, mely az import termékek esetében az árak visszaesését okozta. (Erstemarket)

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo