Miért és mennyit fizetnek a gazdáknak? Itt vannak a számok

Szeptemberben szelídült a gyümölcsök áremelkedésének üteme, de élénkült a gabonafélék, a zöldségek, valamint az állati termékek drágulása, miközben az élőállatok felvásárlási árának csökkenése erősödött, a burgonyáé lefékeződött.

A mezőgazdasági termelői árak átlagosan 6,6 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbikanál az előző havi 6,7 százalékos éves emelkedés után - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.

A növénytermesztési és kertészeti termékek átlagos felvásárlási ára 13,9 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 4,5 százalékkal csökkent tavaly szeptemberhez viszonyítva.

A gabonafélék ára egy év alatt 9,6 százalékkal emelkedett szeptemberre az előző havi 7,5 százalék után. A burgonya felvásárlási ára 14,3 százalékkal csökkent, míg augusztusban 18,5 százalékkal volt olcsóbb a tavalyinál.

A gyümölcsök átlagosan 41,1 százalékkal kerültek többe az augusztusi 46,3 százalék után, a zöldségfélék átlagos áremelkedése 10,5 százalékosról 12,8 százalékosra gyorsult.

Az élő állatok átlagos felvásárlási ára szeptemberben már ötödik hónapja maradt el az egy évvel korábbitól, szeptemberben 8,7 százalékkal, az augusztusi 6,8 százalék után. Az állati termékek ára 5,1 százalékkal emelkedett az augusztusi 2,7 százalékot követően.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo