A pesti Péterffy Sándor utca előtt is megjelent a szabolcsi szemlélet papundekli táblákra vésett feliratokkal, s persze a tartozék ellenzéki honatyával, aki a kórus élére állva önhatalmúlag kiáltotta ki bezárásra ítéltnek az intézményt, hogy aztán ő maga részesíthesse retorikai védelemben is kedvenc kórházát. No lám, egyformán üvölt a szabolcsi és az erzsébetvárosi tüntető, miközben az előbbi - minimum helyismeret hiányában - véletlenül sem anyázza pesti kórházmentő kollégáit. Ráadásul amire újabban hivatkoznak a Péterffy Sándor utcában, az nem szolidaritásra, hanem politikai és szakmai indíttatású lerohanásra késztethetné a mátészalkaiakat. Az októberi tévéostromos időkben - mondják a Péterffyben - az ő traumatológiai ügyeletük látta el a sebesülteket. Valóban, már csak azért is, mert az volt a dolguk. Mint ahogy lehetett volna a 300-400 méterre lévő Traumatológiai Intézetnek is a dolga, de az éppen nem volt ügyeletes.
Mátészalka, figyelem: 300-400 méterre egymástól - ugyanaz! A mátészalkaiak adójából is.
Az egészségügyi kormányzat kigondolta, legfeljebb bugyután magyarázta, adta be, hogy a jövőben a kiemelt kórház nem akkor lát el bevert koponyájú rendőrt és rendőrkoponyát beverő tüntetőt, amikor éppen ügyeletes lesz, hanem folyamatosan, bármikor, amikor egymásnak esnek a népek. Ehhez a társadalombiztosítási büdzséből és pótlást a központi költségvetésből pontosan annyi pénzt adnak, amennyi a folyamatos ellátáshoz kell. Nem kevesebbet, nem többet. Viszont ez a közpénz még mindig kevesebb, mint amikor két, vagy több párhuzamos kórházat működtetnek ugyanarra a célra. Ám ha a 300-400 méterre lévő egyiknek azt mondják, hogy ezentúl más - a "piacról" hiányzó - egészségügyi feladatot kegyeskedjen ellátni, a másik meg éjjel-nappal, az átvett személyzettel és finanszírozással tegye azt, amihez a legjobban ért, akkor az egészségügyi büdzsében csak azért nem marad több pénz, mert a "nyereséget" odaadják a szabolcsiak jobbá, szervezettebbé, racionálisabbá tett egészségügyi ellátására. Odaadják, ha lesz ilyen nyereség, mert végre-valahára átalakítják hatékonyabbá, költségtakarékosabbá a gyógyítást - rögtön a hétfői igenlő parlamenti szavazás után.
A Péterffy Sándor utcában orvost és pácienst hergelő honatya ugyanúgy tudhatja ezt, mint kollégája, aki megyéje öt kórházának népét vitte utcára és a tévékamerák elé. De a költségvetésnek - közös adónknak - egyelőre nem csupán gondos gazdái akadnak, hanem nagyhangú és bőkezűen elköltői is, akik, ha rajtuk múlik, élvezettel nézik a változatlanul hagyott egészségügyi struktúrát, melynek kódolt drágulását a szabolcsiak, a Péterffy Sándor utcaiak, s a többiek fizetnek meg. E nagyhangú és bőkezű közpénzköltők azonban cseppet feledékenyek, mert valahogy most szem elől tévesztik nagy tanítójuk pár évvel ezelőtti csatáját a felhergelt sajtóval. Pedig sikerült neki, s be is záratta a Mentőkórházat, mondván, párszáz méternyire eleve akad jól felszerelt, jól megszervezhető traumatológiai intézmény, nem is egy, akkor pedig pazarlás ugyanarra a kevéssé hatékonyan végzett feladatra a szükségesnél bőven több pénzt költeni.
Talán azt is elfelejtették a Péterffyre és a Szabolcs megyei kórházakra is a mások adóján vigyázni akaró honatyák, hogy ki lakatoltatta le büdzséóvó célzattal a Mentőkórházat. Hogy emlékezzenek rá, a hétfői szavazásra készülődőben ő maga, a fél évtizeddel ezelőtti bölcs döntés gazdája, körbejárhatna a patkóban egy tálka Cavintonnal. Igaz, a gyógyítás még Mikola doktortól sem politikai, hanem szakmai tett lenne.
De a gyógyulás - és Mikola doktor mentőkórházi tetteire való emlékezés - már politikai is.
