Menekülnek a vevők a nyaralóktól a Velencei-tónál – egészen más ingatlanokat keresnek

Új korszak kezdődött a tónál. 

Az árakban közben nem következett be általános visszaesés. A házak medián négyzetméterára a vizsgált településeken a 2021 júliusi 534 ezer forintról 2025 júliusára 817 ezer, 2026 júliusára pedig 905 ezer forintra emelkedett. Ez öt év alatt közel 70 százalékos drágulásnak felel meg. A nyaralók medián négyzetméterára 2021 júliusában 586 ezer, 2025 júliusában 870 ezer, 2026 márciusában 881 ezer, júliusban pedig 899 ezer forint volt. A lakások ennél is drágábbak: 2026 júliusában közel 1,1 millió forintos medián négyzetméteráron szerepeltek a kínálatban.

Balogh László közölte, hogy a sukorói lakóingatlanok iránti erőteljesebb keresletben szerepet játszik, hogy a település négyzetméterárainak a középértéke 833 ezer forint, míg Gárdonyban és Velencén jóval magasabb, előbbi településen 935 ezer, utóbbin 988 ezer forint ugyanez az érték.

A szakember hozzátette, a Velencei-tó környékén található házak és nyaralók árszintje az utóbbi években látott drágulás ellenére továbbra is elmarad a mintegy 1,4 millió forintos budapesti és a 950–960 ezer forintos székesfehérvári medián négyzetméteráraktól. Ez az árelőny pedig megtarthatja a térség vonzerejét azok körében, akik Budapest vagy Székesfehérvár elérhető közelségében keresnek állandó lakóhelyet. Ha pedig a tó helyzetének javítását célzó intézkedések sikeresek lesznek, akkor az extra támaszt adhat a piacnak.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo