Melyik kerületek a kedvencek? Így választanak a budapestiek

2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont az adatok kapcsán.

„Ez a belső vándorlási mintázat szintén magyarázható egyrészt a külső kerületek elérhetőbb lakásáraival, illetve az elmúlt évek-évtizedek közlekedési fejlesztései miatt ma már sokkal gyorsabban érhető el tömegközlekedéssel is a belváros. Emellett az elmúlt évtizedben nagyobb új lakóprojektek, valamint különféle munkahelyek, irodaházak, logisztikai központok is települtek ezekbe a külső kerületekbe és a szomszédos agglomerációs településekre” – hangsúlyozta Valkó Dávid.

Ha az egyes kerületek közötti költözések részletes kereszttábláit megnézzük, akkor továbbra is felfedezhetők olyan mintázatok, melyek már évek óta fennállnak. Ahogy az országon belüli lakhelyváltoztatásoknál láttuk, úgy a fővároson belül sem feltétlenül mennek messzire az emberek, illetve kisebb az átjárás a pesti és a budai oldal között is. Az I. kerületből elköltözők legnagyobb része (18 százalék) például a szomszédos II. kerületig ment csupán, ezt követte a szintén budai XII. és a XI. kerület. De ugyanígy a II. és a III. kerület esetében is nagyobb eséllyel maradtak az elköltözők a budai oldalon. Említettük, hogy a fővároson belül is vannak kimondottan erős kapcsolatok egyes kerületek között. Kiemelhető például az egymással szomszédos XI. és XXII. kerület, ahol az egykori újbudaiak 20 százaléka csak egy kicsit költözött kijjebb Budafok-Téténybe, az ellenkező irányban pedig a XXII. kerületből elköltözők 40 százaléka ment csak a szomszédos városrészig. Ez azt jelenti, hogy a XXII. kerületbe beköltözők majdnem fele (48 százalék) a XI. kerületből érkezett. Hasonló, ám valamivel gyengébb ez a kapcsolat a II. és a XII. kerületek között, ott a hegyvidéki új lakosok 21 százaléka érkezett a II. kerületből, míg a II. kerület esetében a beköltözők 16 százaléka volt korábban „szomszéd”. A budai és a pesti oldalak közti kölcsönös mobilitás ugyanakkor általában továbbra is alacsony, a külső XXIII. kerületbe máshonnan költöző 547 emberből például mindössze 48 érkezett a Duna túlpartjáról, de ez a kapcsolat az ellenkező irányban is hasonlóan gyenge volt. Egész fővárosi szinten talán a két legextrémebb statisztika, miszerint mindössze egyetlen ember volt, aki az I. kerületből a XX.-ba, illetve egy másik, aki a XXIII.-ból a II.-ba költözött. Az ellentétes rekord pedig az a 391 költöző, aki a XI. kerületi lakcímét cserélte XXII. kerületire.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo