Mekkora lakáshitelre elég a fiatalok átlagfizetése?

Egy júliusi kormányinfón elhangzott kormányzati terv szerint jövőre támogatnák az önálló lábra állást a nagyvárosokban is, ami vélhetőleg az első lakás megszerzését jelenti. Az elmúlt években a lakáspiac árainak emelkedése és a reáljövedelmek növekedésének lassulása egyaránt befolyásolta a fiatalok önálló lakhatásának, saját ingatlanvásárlásának lehetőségét, különösen a nagyvárosokban. Jelenleg egy 35 négyzetméteres lakást az olcsóbb budapesti kerületekben 25-30 millió forintért kínálnak eladásra. 


 
Ez Budapesten átlagosan több mint 7 millió forintot jelent, de Győrben és Debrecenben is átlagosan legalább 6,8-6,1 millió forintos megtakarítással kell rendelkezni az első lakásukat vásárló fiataloknak. A legolcsóbb vármegyeszékhelyen, Salgótarjánban a legkisebb a minimális önerő összege, ami átlagosan 2 millió forintot tesz ki. Korponai Levente hozzátette, hogy a jelenlegi bizonytalanabb gazdasági környezetben a bankok sokszor előnyben részesítik a magasabb önerő vállalását egy hiteligénylés során a jogszabályban előírt minimális 20 százalék helyett. 

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo