Megy a helyezkedés a Balatonnál

Bár az egyik legkedveltebb hazai célpont, a Balaton partján is a megszokottnál jóval nehezebben indul a lakáspiaci főszezon. Noha erősen visszaesett a kereslet, az OTP Ingatlanpont szakértői látják az életjeleket is. Ugyanakkor úgy vélik, az eladók még csak most kezdik az alkalmazkodást az új helyzet adta feltételekhez.

Megtelni látszik a Balaton, a tóparti járások 2019 és 2022 között csak igen szerényen, összességében 0,8 százalékkal tudták növelni az állandó lakosaik számát. Ám az átlagérték elfedi azt, hogy az érdeklődés mindinkább a frekventált városok agglomerációja felé tolódik. A part menti, nagyobb lélekszámú települések közül leggyengébben Balatonboglár szerepelt (-3,4 százalék), míg a legtöbb új lakost Balatonalmádi gyűjtötte (+4 százalék).

A legnagyobb bővülést elérők jellemzően a falusi csok-kal is népszerűsített kistelepülések. A rekorder közöttük Zalaköveskút mintegy 40 százalékos növekedéssel. A közvetlenül vízparti települések közül pedig Balatonrendes érte el a legjobb eredményt (+16 százalék).

Az érdeklődés irányváltása vélhetően idén is folytatódik, ám a tempó – ma úgy látszik – sokkal visszafogottabb lesz.

Északon – Tóth Tibor, az OTP Ingatlanpont stratégiai partnere szerint – tavaly augusztusig elfogadható volt a piac. De aztán az energiaárak növekedésével elérkezett a fordulat és megcsappant az érdeklődés. A kivárás miatt decemberre már 50-60 százalékkal esett vissza a kereslet, az árak viszont maradtak. Tapasztalata szerint az eladók ugyan a mai napig sem vitték lejjebb az áraikat, de a megbízások szaporodnak.

Változik a piac, de a tó öröknek tűnik (Fotó: Depositphotos)
Változik a piac, de a tó öröknek tűnik (Fotó: Depositphotos)

Bár a tavasz ígérete hozott bizonyos élénkülést, ez csak egyes területeket érintett. Leginkább a tó „agglomerációjában” – a parttól 5-15 kilométer távolságban – keresnek olyan kisebb házakat, lakásokat, amelyek még a kedvezményes rezsikeretből is fenntarthatók.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo