Megvannak az országos döntő első résztvevői a pénzügyi tudatossági versenyen

Az első versenynapon Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Komárom-Esztergom vármegye diákjai mérték össze tudásukat a rekordszámú versenyzővel megrendezett 2023 őszi Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny második fordulójában.

Melyik fizetési mód számít környezetbarátnak? Hogyan lehet a költségvetésünkben keletkező hiányt megszüntetni? Egyebek mellett ilyen villámkérdésekre kellett választ adniuk a versengő csapatoknak a Privátbankár.hu által újra megszervezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági versenyen. Ahogy az őszi időszakban már megszokott, ezúttal is a technikumok és a szakképző iskolák diákjai nevezhettek be a vetélkedőbe, amelynek célja, hogy gyakorlatias megközelítéssel hozza közel a diákokhoz a pénzügyeket. Ennek megfelelően a kifejtős kérdések között induló vállalkozások ügyeiről, adózási és biztosítási kérdésekről, valamint diák-pénzügyekről is esett szó.

A technikumok és szakképző iskolák pedagógusainak is köszönhetően idén megdőlt a korábbi nevezési rekord: 1200 négyfős csapat futott neki az október 19-i első fordulónak, ahonnan vármegyénként és a fővárosból a legjobban teljesítő 10-10 csapat jutott tovább a november 9-ével kezdődő, 5 versenynapon át tartó 2. fordulóba, ahol a csapatok online versenyben, szóbeli fordulóban adtak számot tudásukról a szakértő zsűri előtt.

Az első versenynapon Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Komárom-Esztergom vármegye diákjai mérték össze tudásukat; helyenként rendkívül szoros volt a küzdelem, számos jól felkészült csapat versenyzését követhette a zsűri. Az első továbbjutók az alábbi csapatok lettek:

Győr-Moson-Sopron
BBAK
Iskola: Soproni SZC Hunyadi János Technikum
Csapatkapitány: Horváth Brigitta
Felkészítő tanár:  Horváthné Kocsis Katalin

Vas
Morning coffee 
Iskola: Vas Megyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium
Csapatkapitány: Golub Emese
Felkészítő tanár:  Tóth Ildikó

Zala
Money Makers 
Iskola: Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Közgazdasági Technikum
Csapatkapitány: Gelencsér  Gergő
Felkészítő tanár:  Ács Éva

Komárom-Esztergom
Hideg burkolók 
Iskola: Tatabányai SZC Kossuth Lajos Gazdasági és Humán Technikum
Csapatkapitány: Széles Balázs
Felkészítő tanár:  Záray Dániel

A versenyen értékes nyereményeket kaphatnak a jól felkészülő diákok és a felkészítésüket segítő pedagógusok is - egyebek mellett külföldi tanulmányút, élményprogramok, vásárlási és könyvutalványok is gazdára találnak majd a december 7-i, Budapesten megrendezésre kerülő országos döntő végére. A nyeremények összértéke bőven meghaladja az egymillió forintot - további részletek és az eddigi továbbjutó csapatok listája a verseny hivatalos weboldalán, a diakforum.hu-n böngészgető. 

A verseny fővédnöke Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Innovációért, Felsőoktatásért, Szakképzésért és Felnőttképzésért Felelős államtitkára. A verseny lebonyolítását segítő szakmai testület vezetője: Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. További részletek: diakforum.hu

 

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo