Megvan a magyarok kedvenc úti célja pünkösdre

A napos idő és az utolsó pillanatos foglalások hatására megugrott a kereslet a pünkösdi hosszú hétvégére a balatoni szálláshelyek iránt, a foglalások ötödével a Balaton átvette a vezetést az észak-magyarországi régiótól.

A szállásfoglaló oldal saját adatai alapján a települési toplista élére Siófok került, majd Szeged és Gyula következik, Eger éppen lecsúszott a dobogóról. A top 10-es mezőnyben van még Budapest, Pécs, Balatonfüred, Nyíregyháza, Miskolc, valamint holtversenyben Hajdúszoboszló és Hévíz. A gyerekkel utazók körében Nyíregyháza végzett az élen.

A belföldi foglalások 46 százalékával a kétéjszakás tartózkodási idő a leggyakoribb. A pünkösdi hosszú hétvégére szóló foglalások 57 százaléka 70 ezer forintos érték alatt maradt, a foglalások harmada esik 70-170 ezer forint közötti kategóriába, a 170 ezer forint feletti kosárérték részesedése 10 százalék körüli.

Az adatok szerint a kétfős foglalások vezetnek 53 százalékkal, a három- és négyfős utazások aránya 15, illetve 14 százalék. Minden harmadik foglalás során wellness-szálláshelyet választottak a vendégek.

Az eddigi, májusi online fizetések összértékének közel 27 százalékát fizették SZÉP-kártyával a Szallas.hu oldalán. Ez a havi kimutatások alapján idén áprilisban volt a legmagasabb, amikor a SZÉP-kártyával költött összeg aránya meghaladta a 29 százalékot.

(MTI) 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo