Megválasztották a VOSZ új elnökét

A VOSZ korábbi elnöke, Tolnay Tibor már az év elején bejelentette, hogy a következő öt évre az elnökségi tisztséget nem vállalja.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének küldöttgyűlése elnökké választotta Eppel Jánost, a szervezet társelnökét csütörtöki ülésén - tájékoztatta a munkaadói szervezet az MTI-t közleményben.

Eppel János megválasztását követően hangoztatta: a VOSZ vezetésével változatlanul a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek és a kamarák együttműködő partnere kíván lenni, és a kormányzatot is támogatni fogja az ország gazdasági fejlesztésében. Meggyőződése szerint meg kell őrizni és tovább kell fejleszteni a vállalkozói szolgáltatásokat, különös tekintettel a Széchenyi Kártya Programra, a vállalkozások digitális környezetére, és támogatást kell nyújtani a vállalkozások szervezeti és üzleti fejlesztésében.

Hozzáfűzte: „gazdaság és társadalom, vállalkozás és kultúra kéz a kézben jár, ezért a Demján Sándor által elindított Prima mozgalom továbbvitele és átmentése a jövő generációk számára létkérdés”.

A közleményben tájékoztatnak arról is, hogy a küldöttgyűlés megalapította a VOSZ Egészségügyi Tagozatát, amelynek elnökévé Fábián Lajos korábbi szekcióelnököt választották meg. A Mezőgazdasági Tagozat elnöke Mátrai Zoltán agrárszakember lett, a társelnöki kör Barabás Tamással, a szervezet Ifjúsági és Induló Vállalkozás Szekciójának korábbi elnökével bővült. Az új vezetőség mandátuma a 2026. évi tisztújító küldöttgyűlésig tart.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo