Az elemzés rámutat: a globális méretű cirkuláció megváltozása miatt a nyugati szelek öve északabbra húzódott, miközben az óceánok felett létrejövő, különösen nagy és hosszú életű anticiklonok blokkolták a nedvesség áramlását a trópusok irányából a mérsékelt égövbe.

Mint írták, június utolsó napjaiban a keleti áramlás az Arab-félsziget feletti nagyon meleg légtömeget Nyugat-Afrika fölé szállította, tovább növelve Algéria-Marokkó térségében már egyébként is meglévő forró levegő hőmérsékletét. Eközben Marokkó nyugati partjainál kialakult egy sekély ciklon, ami a szaharai levegő egy részét Európa felé térítette el, létrehozva a nyár első hőhullámát.

Egy olyan hatalmas anticiklon épült fel, amely gyakorlatilag az egész Atlanti-óceánon keresztül húzódott, blokkolta a trópusok irányából jövő nedvesség Európába jutását, és nehezítette a csapadékhajlamot növelő hurrikánok kialakulását is, ami tovább növelte a mérsékelt övi zóna nedvességhiányát.

Ezzel párhuzamosan a keleti szél gyakorlatilag „elfújta” a felszíni meleg vizet Afrika partjaitól, a mélyebb rétegekből feláramlott a hidegebb tengervíz, így Afrika nyugati partjainál, az egyenlítő térségében megjelent egy alacsonyabb hőmérsékletű tengerfelszín-terület, egyfajta „atlanti La Nina”. A hatalmas anticiklon tehát blokkolta a trópusi levegő áramlását a mérsékelt öv irányába, a hidegebb tengerfelszín pedig kevésbé párolgott, ezáltal még kevesebb nedvesség jutott a légkörbe.