Megszűnik a zöldkártya

Januártól megszűnik a zöldkártya, az autók környezetvédelmi vizsgálatát egyszerre végzik majd a műszaki vizsgával - tudta meg a Magyar Televízió Híradója.

"2010. január elseje után akiknek műszakit kell csináltatniuk az autójukon, már nem kell majd külön zöldkártyáshoz is elmenniük, hanem egy lépésben, egyszerre tudnak mindent elkészíttetni az autójukhoz" - mondta Lovas Károly Róbert, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettese a közszolgálati televízió csütörtök esti hírműsorának.

A Híradó számításai szerint így olcsóbb is lesz, ugyanis az autósoknak most a műszaki vizsgáért és a zöldkártyáért együtt körülbelül húszezer forintot kell fizetniük, januártól a közös vizsga azonban nagyjából 17 ezer forintba kerül majd.

A zöldkártyát 1992-ben vezették be Magyarországon, sok vállalkozás kifejezetten erre a vizsgáztatásra jött létre - idézték fel a Híradóban.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo