Meglepően nagy lett az infláció, de miért?

Az év végéig 23 százalék közelébe emelkedhet az infláció.

Brutális élelmiszerdrágulás

Egy év alatt az élelmiszerek árai 40 százalékkal nőttek, ami érdemi gyorsulás a tavaly év eleji 3 százalék körüli növekedéshez képest. Ezen belül a sertéshús árak októberben 25,8 százalékkal nőttek. A baromfihús árak 45,3 százalékkal, a (fogyasztói kosárban) kisebb súlyú marhahús árak 46,5 százalékkal emelkedtek. A párizsi, kolbász árak 32,3 százalékkal nőttek, a szalámi, sonka árak pedig 30,5 százalékkal emelkedtek. Az árkorlátozások által érintett tejárak átlagosan 47,3 százalékkal emelkedtek, mivel a korlátozások által nem érintett tejárak meredeken emelkedtek (míg az érintett 2,8 százalékos UHT tej ára alig változott, jelentősen emelkedett az 1,5 százalékos és 2,8 százalékos ESL tej ára).

Az étolaj ára 4,4 százalékkal, a liszté 16 százalékkal (ezen belül a búzafinomliszt ára alig változott, de ellenben a rétesliszt emelkedett), a cukoré 11,8 százalékkal emelkedett, az azóta bekövetkezett meredek drágulás miatt jóval magasabb lennének az árak. A sajtok ára 74,7 százalékkal, az egyéb tejtermékek 75,4 százalékkal, a vaj, vajkrémek árai 71,6 százalékkal emelkedtek. A tojás ára 87,9 százalékkal, a margariné 58 százalékkal, a sertészsíré 73,9 százalék emelkedett. Októberben a kenyér 81,4 százalékkal, a péksütemények 54,7 százalékkal, a száraztészta  58,6 százalékkal, az édesipari lisztesáruk 53,4 százalékkal drágultak, míg a gyümölcsök árai 24,6 százalékkal emelkedtek. A munkahelyi étkezésé 28,2 százalékkal, az éttermi étkezésé 27,1 százalékkal drágult. 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo