Megkopasztják a biztosítókat a szeptemberi viharok

Több mint nyolcezer kárbejelentés érkezett a szeptember 13-16. közötti viharok nyomán a biztosítókhoz, amelyek 1,1 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékolnak kárkifizetésre - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A jellemzően vihar, felhőszakadás okozta károk elsősorban a nyugati és a középső országrészt, Győr-Moson-Sopron és Pest vármegyéket, valamint Sopront, Veszprémet, Kőszeget, Mosonmagyaróvárt, Budapestet sújtották.

Több mint egymilliárd forint kárösszeggel számolnak a biztosítók
Több mint egymilliárd forint kárösszeggel számolnak a biztosítók
Fotó: MTI

A közlemény szerint a 120 ezer forint feletti átlagkár nagyjából megfelel a viharszezonénak, ugyanakkor húsz-negyven százalékkal haladja meg a három-négy évvel korábbiakat. Ez egyrészt jelzi az idei viharok intenzitását, másrészt betudható a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek.

Kiemelték, hogy a legtöbb biztosító a gyorsabb és kényelmesebb ügyintézés érdekében online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján, élő videós kárfelvételre is van már példa.

A Mabisz mindenkitől azt kérte, hogy a kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzék el és lehetőleg készítsenek mindenről fényképeket.

Egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy az embereknek érdemes évente legalább egyszer szerződéseiket a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni, hogy az ingatlanok esetleges korszerűsítése, ingóságaik gyarapodása után is megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezzenek.

A közlemény szerint a szeptember közepén történt viharok miatt jelzett kárösszegeket már biztosan tovább növeli egyebek mellett a mostani árvíz kárkifizetései, ezért a biztosítók kárráfordítása idén nagyon magasnak ígérkezik.

(MTI) 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo