Mégis lesz idén plusz munkaszüneti nap

Bár minden munkaszüneti nap 20-25 milliárd forint kiesést jelent a gazdaságnak, mégis lesz idén új belőle. Az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott, a gazdaság teljesítménye lehetőséget ad a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítására.

Kép:Pixabay

Balog Zoltán emlékeztetett: ilyen kezdeményezés már négy évvel ezelőtt is volt, de a feltételek most adottak a változtatásra.  A miniszter kiemelte: idén tárgyalja majd az Országgyűlés azt az egyéni képviselői kezdeményezést, amely szerint már ebben az évben (április 14-én) munkaszüneti nap legyen a nagypéntek.

Ezt a javaslatot már tavaly benyújtották, Balog Zoltán mellett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes is támogatta. Orbán Viktor októberben jelentette be, hogy ezt tervezik, úgy volt, hogy a decemberben szavaznak is róla. Aztán hirtelen lekerült a parlament napirendjéről a nagypénteki munkaszüneti napról való döntés.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára közölte: a VOSZ nem támogatja a javaslatot, ugyanis mindez 20-25 milliárd forint kiesését jelent a gazdaságnak, és a tervezet nincs kellően előkészítve.

Itt találja, milyen munkaszüneti napok lesznek idén, ha a javaslatból törvény lesz.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo