Megérkezett a Paks II. Atomerőmű első orosz nagyberendezése

2024. augusztus 1-én Paksra érkezett a Paks II. Atomerőmű számára készült első nagyméretű berendezés, a zónaolvadék-csapda, amely a majdani atomerőmű passzív biztonsági rendszereinek részét képezi.

A zónaolvadék-csapda és részegységei az oroszországi Volgodonszkból mintegy 3200 kilométer megtétele után érkeztek Paksra. A kiindulási állomásról a Fekete-tengeren előbb Isztambul, majd a romániai Konstanca érintésével, és az ottani átrakás után a Dunán egy folyami hajó szállította Paksra a berendezést.

„Jelképes, hogy a Paks II. Atomerőmű területére érkező első nagy tömegű és méretű berendezés egy, a passzív biztonságot szolgáló eszköz. Az új magyar atomerőmű megbízható és biztonságos működésére ily módon már jóval azelőtt gondolunk, hogy az megkezdené a termelést. Mindent megteszünk azért, hogy az idén vagy a jövő év elején ténylegesen is hozzákezdhessünk az új blokkok építéséhez és a későbbiekben beépítsük az új magyar atomerőmű passzív biztosági rendszerének ezt a fontos elemét” – közölte Vitalij Poljanyin, a Paks II. Atomerőmű tervezését és építését fővállalkozóként végző Atomsztrojexport vállalat alelnöke, a Paks II. Atomerőmű építési projekt igazgatója.

Uszály hozta Paks II. első orosz nagyberendezését
Uszály hozta Paks II. első orosz nagyberendezését
Fotó: Roszatom

A Paksi Atomerőmű 5. blokk megvalósítása, ahová a zónaolvadék-csapda is kerül majd, a terv szerint halad, zajlanak az építkezés előkészületei. Jelenleg befejezéséhez közeledik a talajszilárdítás, illetve megkezdődik a talaj kitermelése a munkagödörből a -23 méteres szintig, ami feltétele annak, hogy megkezdődhessen az alap betonozásának előkészítése. 

A Paks II. Atomerőmű projekt nemzetközi, ami azt jelenti, hogy a munkaterületen a magyar és az orosz vállalatok mellett harmadik országbeli cégek és munkavállalók is dolgoznak.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo