Megbírságolták az eMAG üzemeltetőit – kuponokat kapnak a vásárlók

A Gazdasági Versenyhivatal 200 millió forintos bírságot szabott ki, és mintegy 4 milliárd forint összegű jóvátételre kötelezte az eMAG online áruház üzemeltetőit - közölte a GVH; az eMAG elfogadta a döntést.

Az eMAG közleményben megerősítette a GVH-val kötött megállapodás tényét. Közölte, hogy kifizetik a kirótt bírságot, minden vásárlójuknak 3 ezer forint értékű kupont biztosítanak, továbbá a hazai kis- és középvállalkozások online értékesítési tevékenységét több mint 4 milliárd forint értékű programmal segítik.

Kép:PP archív

A GVH tájékoztatása szerint 2014 júliusáig visszamenőleg vizsgálták az eMAG webáruház több száz kampányát érintő akciótartási gyakorlatát. Megállapították, hogy akciótartási gyakorlata tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben. Az eljárás feltárta, hogy a vállalkozáscsoport a kampányok során nem alakított ki olyan belső szabályokat, amelyek biztosították volna, hogy „eredeti” árként a termék tényleges, jellemző ára jelenjen meg, az áthúzott árak korábban csak alkalomszerűen, nagyon rövid időre érvényesültek.

A GVH közleménye szerint a cégcsoport az eljárás során együttműködött a versenyhivatallal, és vállalta a jogsértés jóvátételét célzó intézkedéscsomag megvalósítását. Ennek keretében az eMAG felhagy a megtévesztő akciókkal, átalakítja árképzési és árfeltüntetési gyakorlatát, az elmúlt 12 hónapban vásárló fogyasztókat egyenként 3000 forint értékű kuponkedvezményben részesíti, összesen legalább mintegy 1,08 milliárd forint értékben. A cégcsoport emellett nagyságrendileg 2,88 milliárd forint értékben vállalja, hogy elősegíti a magyar vállalkozások online kereskedelmi jelenlétét. Egyebek közt jutalék-csökkentéssel, oktatással, hirdetési felülettel és logisztikai szolgáltatásokkal támogatja majd partnereit.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo