Még nem mernek hinni az uniós pályázatokban a cégek

A vállalkozások egyelőre még kevésbé számolnak az uniós pályázatokkal, alig felük tartja reálisnak, hogy forráshoz juthat idén – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2023 negyedik negyedéves felmérésből. Ez az arány azonban jelentősen emelkedhet, mivel tavaly év végével megnyíltak a pénzcsapok. Az elmúlt hetekben érkezett közel 500 milliárd forint jelentős része ugyanis a GINOP Plusz fejlesztéseit támogatja, amelyek a kkv-k versenyképességének fokozását és a foglalkoztatottság élénkülését támogatják.

2024-ben erősebb lehet a pályázati aktivitás a cégek körében. Első körben 2023 év végén közel 300 milliárd forint érkezett az Európai Uniós helyreállítási forrásokból, január elején pedig további 170 milliárd forintot utaltak a jelenlegi, 2027-ig tartó uniós költségvetési időszak keretéből.

„A nemrég átutalt összegből közel 80 milliárd forint a Gazdaságfejlesztési és Innováció Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) fejlesztéseit támogatja, amelyek a hazai vállalkozások versenyképességének fokozását és a foglalkoztatottság élénkülését segíthetik elő. A mostani költségvetési ciklusban már nagy hangsúlyt kapnak a zöld beruházások is, mint például a megújuló energiaforrások vagy elektromos járművek beszerzése, amelyekkel jelentős költségmegtakarítás érhető el és egyúttal az agrárium fenntarthatóbb működését is segítheti” – tájékoztatott Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés vezetője.

Egyelőre kevésbé számolnak uniós forrásokkal

A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évi várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023 negyedik negyedéves felmérése szerint a kkv-k egyelőre még bizonytalanok az uniós pályázatokkal kapcsolatban.

„A felmérés novemberben zajlott, amikor még nem volt biztos eredménye a brüsszeli tárgyalásoknak.  Ez érezhető is a kkv-k válaszaiban, ugyanis harmadik negyedéve változatlanul 10-ből csupán 4 cég (42 százalék) tartja reálisnak, hogy uniós támogatáshoz juthat. Ilyen alacsony arányra 5 évvel korábban volt példa” – mondta el Rammacher Zoltán. 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo